A hó meg csak esik és csak esik...

A mai nap röviden: KÁOSZ!
Kicsit hosszabban: a hó továbbra is szakad. Ennek köszönhetően reggel a parkoló végében csak három hókupacot találtunk. Eleve az autókig való eljutás is hólapátolást jelentett. Majd ki kellett ásni a kocsikat, és fel kellett szerelni a hóláncokat. Az ásás még csak-csak ment, de a hólánc nagyjából kifogott a társaságon.
Öt autóval mentünk, a felszerelés a következők szerint ment (vagy nem ment):
Első két autó – a tulajdonosaik gyakorlottak lévén pillanatok alatt (kb. 10 perc) felszerelték.
Harmadik autó – bár a tulajdonosa akitől az autót kölcsön kapták állította, hogy már volt fenn ez a lánc, és a jó a méret, a fiúknak nem sikerült a dolog. Addig ügyeskedtek, míg a lánc rátekeredett a tengelyre, így a kereket le kellett szerelni. Mivel ezt követően sem jártak sikerrel ez az autó maradt ahol volt.
Negyedik autó – szintén rátekeredett, de miután leszerelték, sikerült rátenni a láncot, így a másodikat már eleve így tették fel – vagyis kerék le, lánc fel, kerék vissza J.
És végül az ötödik, az enyém. A láncot sikeresen feltették, de a keresztbe kifeszítés már nem ment. Pedig tudom, hogy meg lehetne csinálni, mert a páromnak otthon sikerült, de hát Ő sajnos közel 800 km-re van tőlem! Persze telefonról koordinált, de én nem hurrogtam le a fiúkat, mert nem akartam, hogy azt mondják - ha ennyire tudod, akkor fejezd be Te! J. Ezért ez a része kimaradt. A lánc ennek ellenére működött, de 40 felett már eléggé kattogott, így én nem mentem vele gyorsabban. Mire ezzel végeztünk már dél volt! A szakadó hóesésben én nem akartam sokat vezetni, ráadásul alig lehetett látni valamit, így értelmét se láttam elvergődni Klagenfurt-ig, ezért egy közelebbi célt választottunk. Persze tök fölöslegesen, mert ott se láttunk semmit, de a fiúk már annyira idegesek voltak, hogy nem érdekelte őket merre megyünk, de menjünk!!! Így hát egyedüli lányként beálltam előre, és nekivágtunk az útnak Seeboden felé. 

Túl sok mindenre nem emlékszem az útból, mert csúszott, a lánc pattogott, és alig lehetett látni a szakadó hótól. Másra se vágytam, mint erre! A környék és a város is szép lehet, de a képek alapján is látható, hogy még a helyiek is csak a túlélésre játszanak.
A tó partján találtunk egy wellness hotelt, ahol megebédeltünk, majd ezt követően visszamentünk a szállásra melegedni és én aludni. Este úgyis buli lesz, legalább rákészülünk J.  

Klagenfurt és a kilátó pedig még várat magára. Holnap elvileg hótalpas túra lesz (remélem megtartják), ezért ezen az úton ez már nem fér bele a programba sajnos.

Irány Ausztria!

A céges programok általában kicsit döcögősebbre sikerednek. Reggel próbáltam időben beérni, hogy felszedjem a többieket, azonban beesett néhány megrendelés, melyek hétvégére vonatkoztak, ezért csak 10 óra után tudtunk elindulni. A cél Karintia, így Szlovénián keresztül mentünk. Alapvetően végig alig volt forgalom, jól lehetett menni, de Szlovéniában már havazott, az utakat viszont nem takarították, így ott eléggé belassultunk. Az osztrákoknál is esett, de ott azonnal előkerültek a hókotrók, és sóztak is rendesen, így ott egész jól haladtunk már. Ennek köszönhetően sikerült beérnünk a buszt, és 17 óra körül értünk mi is Feld am See-be. A szállást elfoglaltuk, majd egy kis társalgást követően vacsoráztunk, majd sétáltunk egyet a faluban. Estére már egész szép mennyiségű hó esett (remélem holnapra eláll), így az utcák nagyon hangulatosak voltak. Egy hirtelen ötlettől vezérelve a csapat egy része megkerülte a tavat. Mivel az út nem volt letakarítva, így egész szép kis túra kerekedett belőle J. Az utcákon egyébként a srácok azzal szórakoztak, hogy az autó után kötötték magukat, és úgy húzták őket a síléceken. Kicsit se ment agyukra a hó J.
Nagyon remélem, hogy holnap már nem fog havazni, mert a cél a wörthi tó. Van ott egy kilátó, és utána vagy egy kis túra, vagy Klagenfurt lesz a cél.

Esik a hó!

Azt hiszem a természet mára tartogatott ajándékának nem sokan örülnek - én egészen biztosan nem. Miért nem decemberben esett??? A városban különben sem nagy öröm a hó, mert igen hamar latyak lesz belőle. Ráadásul még csak a hét közepe van, a gyerekek se nagyon tudják kihasználni ezt a hirtelen jött havazást!
Rádásul holnap utazom Ausztriába, és én vezetek. Annyira szerettem volna ha nem lesznek nehezítő körülmények, de úgy látszik nem kívántam eléggé, mert mára tényleg megérkezett a hó. A párom holnapra ónos esőt is hallott, hát az már aztán igazán nem hiányozna! Remélem ma szépen kiesi magát, holnapra eltakarítják, és én szép tiszta úton tudom levezetni a 700 km-t.
A kolléganőimet már tegnap riogattam, hogy én azt se tudom, hogy kell felszerelni a hóláncot! Tuti nem fogok a hóesésben a kocsi alatt matatni. Mire a lányok azt mondták, majd ők kiállnak az út szélére stoppolni. Csinosak, fiatalok - valaki biztos meg fog állni! Hát lehet. De ha mindenki beöltözik a sícuccába, és betakarja a fejét a kapucnijával a hóesésben, azt hiszem elvész ez az előny :).

Bűn és bűnhődés...

Tartozom egy vallomással, miszerint decemberben nagyon csúnyán elkurvultam – vagyis nem tartottam be a paleot. December közepe táján már nagyon ki voltam, ezért úgy döntöttem engedélyezek magamnak 3 kilengést.

1. Egy Daubneres beiglit
2. Egy pizzát
3. És még egy valamit – mondjuk lángost.

A lazítási engedélyt természetesen a tett is követte, és mivel nem voltak rögtön tünetek, így a könnyítést egész szilveszterig kitoltam. Januárban aztán szembesültem a problémákkal, mert kb. a 3. héten már újra jelentkeztek a feledésbe merült gondok.

• Haspuffadás és az ezzel járó gondok (ezt már a második héten megtapasztaltam amikor kenyeret is ettem).
• Reflux (ez is szinte azonnal visszajött).
• Fejfájás (3. héttől)
• És a januári menstruációm is korábban jött, ráadásul a régi tünetekkel (görcsök, és alvadt vérzés – tudom ez nem guszta, de sajnos ettől még igaz).
• Kirügyeztem – vagyis újra telelett az arcom és a hátam-vállam fájdalmas dudorokkal, majd pattanásokkal (kb. 2-3 hét).

Sajnos be kellett látnunk, hogy a glutén nagyon csúnyán elintézett. Igen, mindkettőnknek, mert a párom is megtapasztalta a visszafejlődéseket, és bár ő borzasztóan szkeptikus volt ezzel kapcsolatosan, de sajnos a tünetek szinte azonnali visszatérte nem hagyott kétséget afelől, hogy mi is okozta a pboblémáimat. Így hát január 6-tól újfent visszatértem a paleohoz, egészen szombatig, amikor is újra ettem egy kis kenyeret a babgulyáshoz, vasárnap aztán kifli-palacsinta kombókkal bombáztam magamat. Mindezek eredményeként ma újfent egy felfújt lufinak érzem magamat, és már reggel olyan migrénnel ébredtem, hogy alig láttam ki a fejemből. A dupla Quarelin mostanra segített kicsit, hogy szebbnek lássam a világot, és az is tudom, hogy nem kellett volna ennem, de lehet szükséges volt ez az újabb pofon, hogy tessék verge komolyan venni a dolgokat!
Hát ennyit a dologról L. Kénytelen vagyok elismerni, hogy bár a vérteszt nem mutatta ki az érzékenységet, az attól sajnos még létezik, és egyre gyorsabban jönnek elő az egyre durvább tünetek L.

Dobogókő

A párom ma végre letudta az utolsó vizsgáját is (4,5 lett az első féléves átlaga J ), így kettő körül felkerekedtünk, és két hónap után végre kijutottunk a városból! A célpont végül Dobogókő lett. Én persze balga módon ismét bedőltem neki (nincs hideg kinn), így viszonylag lazán öltözködtem. Ahogy felfele kapaszkodtunk az úton, az autó hőmérője kanyaronként csökkentette a kinti hőfokot, így mire felértünk már -8 fokot mutatott! A fák ágait belepte a dér, gyönyörű volt a táj! Természetesen fenn majd meg fagytunk, ezért csak rövid sétát tettünk. A menedékház előtti bográcsok hívogatóan gőzölögtek, beültünk hát mi is melegedni kicsit. És ha már benn voltunk, természetesen lecsúszott egy kis forralt bor + forró tea, melyet egy jó kiadós babgulyás követett (na igen ez nem paleo, de nagyon jól esett – persze este tuti beteg leszek tőle).

Bár már tovább van világos, de öt óra körül azért erősen sötétedik még mindig (és hát szokás szerint fáztam is – most kivételesen nem csak én J ), így hát hazafele vettük az irányt. Ma már csak tévézünk, én persze közben vasalok is kicsit – de végre túl vagyunk a vizsgákon! Már ideje volt, mert az elmúlt hónap hétvégéit ez teljesen kitöltötte. Bele se gondolok mi lesz ősszel. Ha felvesznek, akkor nekem minden szombaton iskola lesz, a páromnak kéthetente teljes hétvége, így kéthetente csupán egy közös napunk lesz. Ez nem túl örömteli, de hát ez van – valamit valamiért. 

Nyílt nap tapasztalatok

Szabadságot természetesen nem tudtam ma kivenni, így csak az ebédidőm terhére ugrottam ki egy bő órácskára. Szerencsére a főiskola 5 percre van gyalog, így az utazásra nem ment el az idő.
A portán 4 diák üldögélt, akik irányítgatták az érkezőket, hogy a termek merre vannak. Akik előalkalmassági vizsgát (ének-torna-beszéd) szerettek volna tenni, azoknak is ott kellett regisztrálni. Mivel a csecsemős szak bemutatója 11-kor kezdődött, így én gyorsan az alagsor felé vettem az irányt, ahol a demonstációs teremben már elkezdődött a program. Az anatómia tanár, és egy végzős diák beszélt, és mutogatta meg a babákat. Itt aztán kiderült, hogy az első év a legnehezebb, utána már kicsit könnyebb lesz a tananyag. A képzés szombatonként van – ami szinte minden szombatot jelent a szorgalmi időszakban (ezt már tudtam). A hospitálások (intézmény látogatások, gyakorlatok) még erre jönnek rá. A kérdésemre, hogy ez mégis mennyi elfoglaltságok jelent azt a választ kaptam, hogy évente kb. 3 hét szabadság megy erre rá, és a végén van egy 6-8 hetes összefüggő gyakorlat is. Hát ez a része húzós lesz. Innen-onnan nézegetve már gyanítottam, hogy ezen a szakon több lesz a gyakorlat mint az óvodapedagógusin (igaz ott ezt még nem tudom biztosan, mert csak 4-én megyek a református főiskolát megnézni), úgy tűnik tényleg ez a helyzet. Na de ezt majd jövő héten jobban fogom tudni.
Aztán a csoport szétvált, és a társaság fele átment a szomszédos tornaterembe. Velük tartottam én is, mivel sietnem kellett vissza az irodába, pedig a babákat megfogtam volna. A végzős lány ugyanis említette, hogy a babák annyira élethűek, hogy az arcuk sem egyforma, és még a súlyuk is más-más. Az anyaguk is olyan, hogy öltöztetéskor hajlik – tényleg olyan mint egy igazi csecsemő! Az évszakoknak megfelelően öltöztetik őket, mosdatják, pelenkázzák – az ápolástan nagyjából erről szól. Szóval ezt láthatólag nagyon szerette valóban, nagy szeretettel beszélt róla, és a mozdulatai is ezt tükrözték.
Mi tehát átmentünk a másik terembe, ahol ének bemutató volt. No nem a vizsga, hanem egy közös éneklés, és pár szóban bemutatta az irodalom tanszék egyik tanára, hogy miről is szól majd az oktatás. És hát az ének. Volt ott két hallgató, az egyik gitárral. A kérdésre, hogy mit énekeljünk, a 18 éves jelöltek a Micimackót szavazták meg. Jó legyen az, akkor kezdjük mondjuk á-ban! – mondta a tanár. Hát nekem az annyira magas volt, hogy a végére már alig bírtam énekelni. De nem csak én, a többiek sem. Bár ők szerintem a szöveget se tudták, így a végére csak a tanár és a két diákja maradt J. Aztán persze ő is mesélt még a szakról, és a két lányon is azt láttam, hogy tényleg szeretnek ott tanulni. Lehet csak az évfolyam legjobb tanulói voltak ott, de nekem a kép nagyon pozitív volt. Mire itt végeztem az ének és torna felvételi bemutató már véget ért, így arról sajnos nincs infóm L.
A sorrendet viszont nagyon át kell gondoljam, mivel ők nem hirdetnek pótfelvételit, mert első körben megtelnek az évfolyamok. Mivel a csecsemős képzés pesten csak itt van, így azt hiszem a menet az lesz, hogy elsőként az óvodapedagógust jelölöm meg. A felvételi alkalmasságit követően pedig ha szükséges (magyarul nem leszek alkalmas) akkor módosítok a sorrenden, és a csecsemős szak kerül előre (ezt nyár közepéig egy alkalommal meg lehet tenni). A párom szerint hagynom kellene ezt a variálást, mert az éneklés még csakcsak menni fog, de szertornát (szekrény ugrás, meg kézenállás) már igen régen csináltam, és hát ezzel a túlsúllyal azért ez nem biztos, hogy menni fog. Na igen L. Mindenesetre jövő héten megnézem még a Károlit, és utána eldöntöm a sorrendet. Február 15-ig be kell adni a jelentkezést, így most még időben vagyok szerencsére J. Ha az ovis irányt elvetem, akkor egyértelműen ez lesz az első helyen. Remélem nem volt csalóka a kép amit láttam. Bár tudom, a tanárok ilyenkor jobb fejek mint vizsgán J.

Rövidített verzió

Nagy vallomásnak nem nevezhetem, hisz a bejegyzések hiánya egyértelműen mutatja, hogy régen jártam errefele, de ettől persze az élet még nem állt meg J.
Az ünnepi időszak a szokásos tempóban telt el. Munka kifulladásig, a betervezett szabadságok (hahaha) törölve, majd 2014-ben kiveszem… és aztán csak arra eszméltem itt vannak az ünnepek! 24-e délelőtt takarítás, főzés, anyós. 25-e tempolom a szülőkkel, aztán ebéd. De idén átjöttek a keresztlányunkék is délután, így azért kaptunk egy kis gyerekes élményt is, és társasoztunk egy nagyot. 26-án pedig a bátyámékhoz mentünk Verőcére.
És idén először nem maradt semmi étel! 25-én még úgy tűnt az őzpörkölt még kitart, de aztán a lánykának annyira ízlett (persze nem tudta mit eszik, hisz Bambit nem esszük meg J ), hogy hatszor is szedett (már attól féltünk beteg lesz)! És az anyját kérdezgette, hogy “Te miért nem ilyet szoktál főzni? Ez sokkal finomabb! Te mikor főzöl ilyet?”. Egy pici adagnyi maradt csak, azt pedig becsomagoltam neki, hogy egye meg másnap J.
Az öcsém is hozta a tőle “elvárt” magatartást - 22-én felhívott, hogy ha esetleg a Papa venni akarna valamit a gyerekeknek, akkor tudja mik a méretek… ami természetesen azt jelentette, hogy én bevásárolhatok… 26-án ők nem jönnek, de majd a két ünnep között Ő felugrik hozzánk a gyerekekkel, vagy menjünk el korcsolyázni… no hát ebből semmi nem lett természetesen. A párommal megbeszéltük, hogy én veszek ugyan ajándékot, de nem fogom apukámmal “suttyomban” beküldeni. Ha eljönnek megkapják, ha nem akkor majd odaadom valakinek. Hát az ajándékok azóta is becsomagolva várják sorsukat. Még február közepéig tartogatom őket, mert akkor szervezek hozzánk egy szülinapi-névnapi találkozót. Ha arra se jönnek el akkor ennyi volt. Nem tudok velük mit csinálni – de már nem is akarok. És aztán 27-én végre valahára pihenhettünk kicsit. Én nagyjából átaludtam a napot, mert már nagyon kifáradtam, a párom pedig készült a vizsgákra. Aztán 28-án elkezdtem én is olvasni, hogy ne zavarjam őt a tanulásban. Ennek aztán az lett a vége, hogy az ünnepek alatt én szépen kiolvastam a Szent Johanna gimi sorozatnak mind a 9 könyvét (8 rész). És addig Ő mit csinált? Hát természetesen nem tanult, hanem tévézett. És persze megsértődött, hogy én belemerültem a gimis világba, nem foglalkozva azzal, hogy ő neki milyen rossz, mert egyre közelednek a vizsgák… nem lehet, hogy inkább tanulni kellett volna és nem pánikolni? J
Számomra nagyjából megszűnt a külvilág. Olvastam, és az mp3 lejátszómat elővéve vagy a könyvben emlegetett zenéket, vagy a saját kedvenceimet hallgattam. És egyszercsak eltelt a Szilveszter is. És én csak olvastam és olvastam. 31-én éjfélkor gyorsan letudtuk a tüzijátékot, aztán én mondtam még olvasok kicsit. Reggel 6-kor eszméltem fel, hogy hát én átolvastam az éjszakát! Hát ennyire sikerült belefeledkeznem a történetbe J, és persze a saját fiatalságomba. Tudom, nagyon öregesen hangzik ez, de most valahogy nagyon megéreztem az idő múlását. 19 éve kezdtem a gimit! Atyaég!!!! És én most készülök főiskolára???  Az anyjuk lehetnék.
Közben persze felkerültek a felvételis infók is, így elindult az agyalás, hogy hova-merre... Január eleje ezzel telt, és persze az iszonyatos mennyiségű munkával. Az ujjaim teljesen kikészültek az egérhasználattól és a gépeléstől, így hétvégén ha tehettem be se kapcsoltam a gépet, mert örültem ha nem kellett a kezemet használni. Holnapra szabit terveztem, mert az ELTE nyílt napot tart, de persze már most látom ez nem fog menni. De szerencsére közel van a suli, így ebédidőben mindenképpen kiugrom megnézni, mert a csecsemős képzésről interaktív bemutatót tartanak, és arra kíváncsi vagyok.
Hát röviden ennyi lenne az elmúlt egy hónap történése. A suliról pedig majd beszámolok!