Egyedül

Nos hát az este nem teljesen a tervek szerint alakult. Megérkezett E, majd elsétáltunk vacsorázni. Míg a párom megrendelte az ételt mi leültünk. És bár már útközben folyamatosan pöfögött az elektromos cigijén, az étteremben is rögtön elővette, és fújta rám a gőzt. Ez engem nagyon irritált, de nem szóltam be. A mellettünk levő asztaloknál is furán néztek ránk, és el is fordultak, hogy kevésbé zavarja őket – de E persze ezzel nem foglalkozott. A tulajdonos is felbukkant, de nem szólt végül ő sem, de láttam a tekintetén, hogy zavarja a dolog a többi vendég miatt is (E ugye pont háttal volt, így én kaptam a pillantásokat).
A vacsora alatt alig várta, hogy befejezzük, már újra a szájában volt a cigi. Hazafele odasúgtam a páromnak, hogy szóljon neki, mert én nem szretném ha a lakásban is szívná. Mondta jó, de persze mikor felértünk ideje sem volt rá, mert ő még a cipőjét vette le, E-nek már újra szájában volt a cigi. És ekkor megkértem rá, hogy ezt a lakásban ne használja. Ezen persze teljesen kiakadt.
Ugye tisztában vagyok vele, hogy ez nálam egy pszichés probléma amit én nem tudok megoldani? És
hogy akkor Ő az erkélyen fog aludni.
Nyeltem egy nagyot, és nem mondtam ki amit gondolok. Hogy ő észre se veszi, hogy nikotinfüggő, és ezt az én problémámnak állítja be. Csupán annyit mondtam, hogy nekem az a kérésem, hogy ne dohányozzon a lakásban.
Végül az a megoldás született, hogy átmegy a párom lakásába. Az most üres, mert az anyósom elutazott hétvégére. Mondtam neki, hogy ha már átviszi akkor aludjon is ott (már majdnem 10 óra volt), legalább nyugodtan tudnak beszélgetni. De nem kell – mondta E – nézzenek busz menetrendet a neten (mártírkodott), és majd ő azzal kimegy. Na persze. Biztos hagyni fogjuk, hogy éjjel egyedül mászkáljon egy idegen városban. Aha, pont ilyenek vagyunk.
Mindegy, legalább egy fél órát elcsesztek netezéssel, aztán kiment cigizni. Én meg újra mondtam a páromnak, hogy vigye át, aludjon ott, reggel vigye ki Budaörsre, aztán majd hazajön. Végül ebben maradtunk, és én összapakoltam a pizsamáját, egy üveg bort és átmentek. Úgyhogy most itt ülök egyedül a tisztára nyalt lakásban. Tuti alig fogok aludni, mert hiányzik a párom, de azt hiszem  megérte, mert tudom nem lett volna jó vége ha itt marad. Próbáltam pozitív lenni, de nem tehetek róla, ennyire még senkit nem éreztem taszítónak mint őt. Számomra olyan mint egy gonosz boszorkány. Legutóbb is mikor hasonló szituációban voltunk, és a párom arcába fújta a füstöt, legszívesebben megfotam volna a kezét, de nem tettem. Ő meg szegény észre se veszi ezt. Na mindegy, lehet tényleg én vagyok túl érzékeny a dohányzás témára, de én örülök a zéró toleranciának.