Nos a korai indulás nem jött össze. Tegnap este a vihart egész szerencsésen megúsztuk, csak két pólót fújt le a szél, a többi csodálatos módon fennmaradt a szárítón, és még meg is száradt! Nekiálltam hát vasalni, és pakolni. A koncepció az volt, hogy a nagy bőröndbe kerülnek a Montenegrói időszakra szánt ruhák, az első három nap dolgait pedig egy kis sporttáskába teszem. A cél, hogy minden cucc beférjen a csomagtérbe, hogy ne látszódjon semmi a hátsó ülésen, ha megállunk útközben, illetve ha éjszakára is ott maradnak. Nem szándékoztunk ugyanis mindent felcipelni egyetlen éjszakára. A terv sikerült, de addigra már annyira fáradtak voltunk (persze már éjfél is elmúlt), hogy a természetes ébredésre szavaztunk. Ezt persze támogatta az is, hogy kaptunk egy postai utalványt, amit át kellett vennünk még az út előtt. És ha már a korai indulásról lemaradtunk, akkor még megálltunk a gluténmentes boltnál, ahol én feltankoltam pogácsával, és még az anyósomhoz is elugrottunk a lakáskulcsunkkal, ha esetleg probléma lenne… szóval 10-kor végre elhagytuk a várost Pécs irányában. Az M6-os szokás szerint üres volt, így vígan suhantunk a határ felé. Mohácsnál aztán azt vettük észre, hogy a határ felé vezető út pont arra visz, amerre mi decemberben a hatalmas hóviharban próbáltunk elevickélni az emlékműig. Ha nem lettünk volna ekkora csúszásban, akkor megálltunk volna, de így ez a hely továbbra is várólistán marad. Mivel a héten Horvátország is EU tag lett, így valódi határról már nem is igazán beszélhettünk. Kunát persze nem váltottunk, így az autópályán is euróval fizettünk, amit gond nélkül kezeltek. A bosnyák határon már lassabban jutottunk át. Nem is a horvát vámosok miatt, mert az gyorsan meg volt, hanem a bosnyákokhoz egy folyón átívelő kétsávos hídon át lehet csak bejutni. Azért ez elég szűk keresztmetszet, ezért itt várnunk kellett. A határt átlépve azonban már nem volt gondunk. A táj és a környezet szinte azonnal megváltozott. A mecsetek nagyon dominánsan jelen vannak a településeken. Kézzelfogható, hogy melyek az iszlám, és melyek a keresztény részek, települések. Egyébként mindenhol nagyon kis szorgosak voltak. A lakott épületeket próbálták rendbehozni, és a kerteket is gondozni. Kicsit olyan az egész mint anno nálunk a nyolcvanas években, amikor még mindenki megtermelte magának a kiskertben a dolgokat. Multikat nem is látni sehol. Remélhetőleg lesz annyi sütnivalójuk, hogy nem fekszenek le a nyugatnak, mint anno mi tettük.
A késői indulásnak természetesen meg lett az ára. Mivel autópálya csak Szarajevó előtt van egy rövid szakaszon, az utak pedig a településeken vezetnek keresztül, ezért nem lehet gyorsan haladni. Ennek köszönhetően Jajcéra csak egy rövidke idő jutott, mert szerettünk volna Szarajevóba még sötétedés előtt odaérni. Ez persze nem annyira sikerült, de a szürkület végét még elkaptuk. A GPS ügyesen tette a dolgát, de itt sajnos elakadt, mivel a sok egyirányú utcát, és a sétálóutcát nem nagyon tudta kezelni. Miután szembe behajtottunk egy visszafele egyirányú utcába (már behajtáskor gyanús volt, de tábla nem tiltotta, ezért bátorkodtunk mégis behajtani), ami a sétálóutca közepére vitt be, azt gondoltam tegyük le valahol a kocsit, és gyalogosan közelítsük meg a szállodát. Ez nem volt egyszerű mutatvány, de egy hatalmas kör megtétele után megpillantottam a szállodát. A párom persze nem tudott megállni előtte, mert egy villamos is a nyomunkban loholt, és hangosan csengetett, ezért pillanatokon belül újra az egyirányú utcában találtuk magunkat (de legalább már jó irányból J). Mivel egy autó állt a padkán, ezért mondtam a páromnak, hogy álljon fel mögé, én pedig visszaszaladok a szállodához. Hát még ki sem kapcsoltam a biztonsági övemet, már ott állt mellettünk két rendőr. ÖÖÖÖÖ, hát ez gáz. Ők nem beszélnek angolul, mi meg persze bosnyákul. Ezért én mint butuska nő kiszálltam a kocsiból térképpel a kezemben, és értetlenkedtem, hogy hát hol is vagyunk..? Mint kiderült az autó ami elé beálltunk szintén rendőrségi volt (a francba), aminek jött is a tulaja. Hangos üdvözlések után kiderült, hogy ő azért beszél valamicskét angolul. Feljánlotta hát, hogy kövessük, megmutatja hol a szálloda. És mi követtük. A megtett kör ezúttal még nagyobb volt, és már kicsit frászban voltunk hova is visz (hiszen mi már tudtuk hova kellene menni), de aztán megismertük a terepet, és a szállodát is megtaláltuk. Ott aztán kiszállt, meglapogatták egymás vállát a párommal, majd elment. Na ezt itthon nem tudnám elképzelni. Egy piros pont a helyi rendőröknek. A szállodában aztán megkérdeztem hol tudnánk parkolni? Szerencsére az út túloldalán volt egy fizetős parkolóudvar, ahova vissza tudtunk tolatni. Persze a recepciós kijött, ott irányította a páromat, konzultált a parkoló kapusával, majd segített átvinni a dolgokat a szállodába. Így hát pillanatok alatt kiosztásra került a második piros pont is J. Felcuccoltunk gyorsan a szobába (harmadik piros pont, mert nagyon tetszett mindkettőnknek), majd lementünk megkérdezni hol is tudnánk vacsorázni. Mivel a belváros (sétálóutca) csak egy saroknyira volt, így nem kellett sokat sétáljunk. Az ajánlott éttermeket is gyorsan megtaláltuk, és beültünk az egyikbe vacsorázni. A párom vegyes helyi finomságokat kért (újabb piros pont), én pedig roston csirkét ettem salátával. A boruk nekem eléggé száraz volt, de azért jól esett. Mivel a levegő már eléggé lehűlt, ezért vissza is jöttünk a szállodába aludni. Holnap délelőtt kicsit még sétálunk a belvárosban, aztán irány Mostar!
A késői indulásnak természetesen meg lett az ára. Mivel autópálya csak Szarajevó előtt van egy rövid szakaszon, az utak pedig a településeken vezetnek keresztül, ezért nem lehet gyorsan haladni. Ennek köszönhetően Jajcéra csak egy rövidke idő jutott, mert szerettünk volna Szarajevóba még sötétedés előtt odaérni. Ez persze nem annyira sikerült, de a szürkület végét még elkaptuk. A GPS ügyesen tette a dolgát, de itt sajnos elakadt, mivel a sok egyirányú utcát, és a sétálóutcát nem nagyon tudta kezelni. Miután szembe behajtottunk egy visszafele egyirányú utcába (már behajtáskor gyanús volt, de tábla nem tiltotta, ezért bátorkodtunk mégis behajtani), ami a sétálóutca közepére vitt be, azt gondoltam tegyük le valahol a kocsit, és gyalogosan közelítsük meg a szállodát. Ez nem volt egyszerű mutatvány, de egy hatalmas kör megtétele után megpillantottam a szállodát. A párom persze nem tudott megállni előtte, mert egy villamos is a nyomunkban loholt, és hangosan csengetett, ezért pillanatokon belül újra az egyirányú utcában találtuk magunkat (de legalább már jó irányból J). Mivel egy autó állt a padkán, ezért mondtam a páromnak, hogy álljon fel mögé, én pedig visszaszaladok a szállodához. Hát még ki sem kapcsoltam a biztonsági övemet, már ott állt mellettünk két rendőr. ÖÖÖÖÖ, hát ez gáz. Ők nem beszélnek angolul, mi meg persze bosnyákul. Ezért én mint butuska nő kiszálltam a kocsiból térképpel a kezemben, és értetlenkedtem, hogy hát hol is vagyunk..? Mint kiderült az autó ami elé beálltunk szintén rendőrségi volt (a francba), aminek jött is a tulaja. Hangos üdvözlések után kiderült, hogy ő azért beszél valamicskét angolul. Feljánlotta hát, hogy kövessük, megmutatja hol a szálloda. És mi követtük. A megtett kör ezúttal még nagyobb volt, és már kicsit frászban voltunk hova is visz (hiszen mi már tudtuk hova kellene menni), de aztán megismertük a terepet, és a szállodát is megtaláltuk. Ott aztán kiszállt, meglapogatták egymás vállát a párommal, majd elment. Na ezt itthon nem tudnám elképzelni. Egy piros pont a helyi rendőröknek. A szállodában aztán megkérdeztem hol tudnánk parkolni? Szerencsére az út túloldalán volt egy fizetős parkolóudvar, ahova vissza tudtunk tolatni. Persze a recepciós kijött, ott irányította a páromat, konzultált a parkoló kapusával, majd segített átvinni a dolgokat a szállodába. Így hát pillanatok alatt kiosztásra került a második piros pont is J. Felcuccoltunk gyorsan a szobába (harmadik piros pont, mert nagyon tetszett mindkettőnknek), majd lementünk megkérdezni hol is tudnánk vacsorázni. Mivel a belváros (sétálóutca) csak egy saroknyira volt, így nem kellett sokat sétáljunk. Az ajánlott éttermeket is gyorsan megtaláltuk, és beültünk az egyikbe vacsorázni. A párom vegyes helyi finomságokat kért (újabb piros pont), én pedig roston csirkét ettem salátával. A boruk nekem eléggé száraz volt, de azért jól esett. Mivel a levegő már eléggé lehűlt, ezért vissza is jöttünk a szállodába aludni. Holnap délelőtt kicsit még sétálunk a belvárosban, aztán irány Mostar!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése