Egy jó kis halvacsora mindent megér

Azt hiszem nem vagyunk teljesen normálisak J, vagy lehet a meleg ártott meg. A párom már egész héten nyafogott, hogy úúúúúgy enne egy finom halászlét. Mivel a nyaralás alatt nem sikerült maradandó ízélményekhez jutnia, ezért beadtam a derekamat, hogy kicsit kárpótolva legyen szegény. Én ugyan a Római partban, de maximum a Szentendrében gondolkodtam, azonban ő merészebb tervvel állt elő. Egy kollégája mesélte, hogy Dunaföldváron milyen finom halászlét evett a híd lábánál lévő halászcsárdában, ezért mi lenne ha…? Nem vészes a távolság, csak 70 km. körül van. Hát legyen – belementem. Nos a 70 inkább 100, nekem pedig épp kifogyott a benzinem, ezért útközben megálltunk egy MOL kútnál is tankolni, no meg persze pontokat beváltani. Így már üzemanyaggal, és további fantasztikus késekkel gazdagabban megrakodva folytathattuk az utat. Az étteremhez a régi útról lehet csak lejutni, ezért először átmentünk a túlpartra, majd egy fordulót követően meg is találtuk a levezető utat. Már esteledett, ami két dolgot is jelentett. Képek nem készültek, a szúnyogok azonban gőzerővel támadásba lendültek. Voltak ugyan elektromos szúnyogcsapdák kitéve, de a pincér is elismerte, hogy eddig minden csatát ők nyertek L.
A hely egyébként nagyon hangulatos, és az étel is nagyon finom volt. A párom egy helyi halászlét evett, én pedig citromos vajban sült fogast. Mivel én nem szeretem a folyami halakat, ezért a halízt egy kis majonézzel tompítottam, így már nekem is ízlett.
A városban egyébként egy vár is van, és a közponja is elég tetszetősnek mutatkozott, ezért vélhetően le fogunk még ide ugrani, de akkor már korábban indulunk, hogy sétára is jusson egy kis idő. És most már irány az ágy, mert holnap is hosszú napnak nézünk elébe. Én délelőtt újra lemegyek Fehérvárra, déluán pedig Váci Vigalom a testvéremékkel. Remélem jó lesz.