Parádfürdő, Ilona-völgyi vízesés

Mai napra ugye túrát terveztünk a barátnőmmel hármasban, de mivel az idő nem volt túl barátságos, így abban maradtunk reggel még egyeztetünk. Ennek az lett az eredménye, hogy végül lefújtuk. Azt éreztem rajta, hogy nagyon nincs kedve elázni. Azt mondjuk mi se szeretünk, de végül úgy döntöttünk mégis keresek valami lazább opciót, ahol van kiépített út is, így nem dagonyázunk a sárban, hisz az elmúlt napok esőzései miatt biztos nagy lesz a sár az erdőben. Így esett a választásom a Mátrára, mivel arra a részre kevesebb felhőt mutatott az időjárásos weblap. A cél tehát az Ilona-völgyivízesés lett. Parádfürdőről indul az út, szinte végig aszfaltozott, a végén persze már erdei, és hát emelkedik is kicsit – de ne szaladjunk ennyire előre J.
Parádfürdőre beérve vásári hangulat fogadott bennünket, így gyorsan leparkoltunk az első helyre ami felszabadult. Az útvonal nem nagyon volt kitáblázva, így az egyik árust kérdeztük meg, hogy merre induljunk. Ami a lényeg: a két település tényleg szinte összeér, így ahogy beérünk Parádfürdőre az út bal oldalán felbukkan a cifra kocsiszín. Na itt kellett volna jobbra kanyarodni, át a hídon, és végig a főúton, mely elvezet a székely kapuhoz (ami fémből van, és nem túl szép). 

A műút egész hosszan bevisz (3-4 km), így ha valakinek piknikezni támad kedve, akkor érdemes autóval tovább menni. Mi itt már gyalogoltunk, és erősen bíztunk benne, hogy nem szakad le az ég J. Az utat végig faros övezi, így ősszel ez nagyon szép látvány lehet. Már be is jelentettem az igényemet, hogy október végén szeretnék újra eljönni erre fotózni J.

A műút szinte észrevétlen vezet át az erdőbe, így egyszerre arra eszméltünk, hogy már el is fogyott alólunk az út, és köves-földes részen megyünk, amiből végül már csak a föld maradt.

Itt már emelkedik is, és hát vannak kidőlt fák is, a patak is megáradt, sár is van, így hirtelen egy kis kalandtúra közepén találtuk magunkat. Nem volt persze vészes, de azért figyelni kellett, hogy ne csússzunk meg, és a megáradt patakon át is keresni kellett a potenciális átjárókat. 

Elég sokan voltak az erdőben, így mindenki mondta a maga tippjét, hogy szerinte hol ideális átkelni J. Itt azért már éreztem némi izomlázat a torna miatt, és sajnos a bal térdem egyre jobban fájt, de be kell valljam annyira gyorsan felértünk, hogy magam is megdöbbentem mennyivel könnyebben fel tudtam menni – szinte nem is lihegtem. Azért 4 alkalom torna után én ezt nagyon pozitívnak éreztem, és elégedett voltam magammal J. Fekérve persze elkezdett esni az eső, így csak egy gyors képre futotta, és már rohantunk is visszafele, tartva attól, hogy még jobban csúszni fog a sár – de persze mire felöltöztünk elállt, így azért kényelmesebbre vettük a tempót. kb. 2-2,5 óra alatt vissza is értünk, és így még volt időnk arra, hogy Tar fele vegyük az irányt. Megérte a másik oldalon lejönni a hegyről, mert útközben nagyon szép panoráma tárult elénk a völgy másik oldaláról.

Sajnos pont zárásra értünk le, így az imaházba már nem tudtunk bemenni. Viszont azt mondták ha várunk kicsit, akkor 7-től l esz az esti ima, amire be lehet ülni. Úgy döntöttünk megvárjuk, és jutalmul a büfében vettünk még egy-két bűnös dolgot - én pl. egy dupla csokis magnumot J. Kénytelen voltam megvenni, mert más vacsora opció nem volt, és ez enyhítette kicsit a térd és derék fájásomat (mert addigra már az is megfájdult). Azt hiszem elfáradtam kicsit. És ekkor elkövettem egy taktikai hibát – megnéztem a telefonomat. A barátnőm írt egy sms-t még délelőtt, hogy felment a Normafára futni, és jól döntöttünk, hogy nem mentünk kirándulni, mert esik. Én balga módon visszaírtam, hogy mi viszont eljöttünk a Mátrába, és itt meg nem esik. Na hát ezen jól megsértődött, hogy mi leráztuk őt. Próbáltam hívni, de nem vette fel. Elég gyerekes viselkedés, de nem igazán tudtam vele mit kezdeni, a hangulatunkat persze azért sikerült elrontania vele. Az biztos, ha itt lett volna nem ülünk be az imára, de így ezt is megnéztük. 

Az első része még tetszett is, de be kell valljam a helyi láma nekem nem szimpatikus. Ráadásul van egy kutyája is, aki bejött vele. Ezt nem értettük, hisz a buddhizmusnak (pláne szerzetesi szinten) az a lényege, hogy ne legyen földi kötődése, hogy ki tudjon lépni a lét körforgásából. A családját elhagyta emiatt, de egy kutyához mégis kötődik. Szóval ez is fura volt benne. Összességében jól éreztük magunkat, és még a párom is látott egy zen (aktív) meditációt, így az iskolai tanulmányait is segítettük kicsit J.