Napi bénázás

A tegnapi napom az ördögé volt. Már reggel iszonyatosan szétszórt voltam, ezért parkolásnál picit nekitolattam az oszlopnak, ami szép kék festék nyomot hagyott a fehér autón. A kocsiban lévő kéztörlővel kicsit átdörzsöltem, ami jórészt lehozta, ezért megnyugodtam, viszonylag könnyen rendbe lehet tenni a dolgot (és még csak be se kell valljam J). 
Este aztán a benti rohanás – kapdosás - esti gyerekfelügyelet- kolléganő hazavitel kombóban nem is gondoltam végig, hogy én reggel mennyire ráálltam az oszlopra, így amikor kikanyarodtam a helyemről, ismét meghúztam a hátulját a kocsinak – ezúttal azonban már érezhetően durvább lett a helyzet, mivel ennek hangja is volt már… így hát mikor leparkoltam szemlére vettem a hátsó ajtót, és hát sajnos behorpadt a lemez kicsit. Mondtam is a páromnak, hogy nem szeretem a fél munkát. Amit reggel elkezdtem, azt este befejeztem!
Mondanom se kell egész éjjel alig aludtam, hogy mit fog a cég szólni hozzá, hisz nem az én autóm. Reggel tehát az első utam a pénzügyi igazgatóhoz vezetett a vallomással, mi is történt. Meglátjuk mit mond a szervíz, de szerencsére van casco, így csak az önrészt kell álljam. Hát ennyit a tegnapomról L.
A gyerekfelügyelet persze jó volt, a leckekikérdezéstől ugyan  tartottam kicsit, mert az én történelem tudásom megkopott már, de végül nem vallottam szégyent a keresztlányunk előtt J. Lecke-vacsora-társas-fürdés – és már el is ment az este. Belegondoltam, hogy ezt normál napokon hogy működtetnénk, és rájöttem nagyjából sehogy. Hogy menjek a gyerekért 4-re, ha hivatalosan 6-ig dolgozom? Sehogy.Persze egy idális világban… de az nincs, ezért a legtöbb embernek marad a rohanás. Vélhetően nálunk is ez lenne. De hát ez együtt jár a gyerek neveléssel.