Pálházi erdei kisvasút

Pálházára beérve gyorsan megtaláltuk a vonatot, ahol a parkolóban már rengeteg autó állt. A vonatvezető és a kalauz társa kényelmesen üldögéltek, majd 20 perccel az indulás előtt (amikor már úgy lógtak az emberek a kocsikon mint Indiában szokás) kegyeskedtek leakasztani a mozdonyt, és elmenni még egy pótkocsiért. Mire visszajöttek, már a peron is tele volt, így igazából nem értettük miért csak egyet hoztak, mikor láthatóan kettő is kevés lett volna. De aztán elterjedt a pletyka, hogy majd az első megállónál betesznek még egy kocsit (így is lett), és ez majd elég lesz. Hát elégnek nem bizonyult, de így már viszonylag normális keretek között lehetett utazni.
Az út eleje a régi iparterületeken át vezet, majd beér az erdősebb-ligetesebb részhez. Néhány elszántabb apuka (akik feltették anyukát a vonatra a gyerekekkel) versenyt futott a vonattal (tekintettel a mi döcögésünkre sikeresen…) és időnként felbukkantak a pálya mentén, lelkesen kattogtatva a gépeket. Nekik köszönhetően visszafele már szinte üres volt a négy kocsi, hisz visszafele már nem ezzel jöttek.
A végállomásnál van néhány túraútvonal, ami bejárható úgy, hogy egy korábbi vonattal odamegyünk, sétálunk kicsit, majd a következő járattal vissza. Naponta három forduló van. A mozdony olyan mintha traktor lenne. Érdekes módon visszafele fütyültek többször is, amikor gyerekek már alig voltak. Be kell valljam kicsit többet vártam ettől a vonatozástól, de egyszer jó volt ez is. Ha valakiknek az a hobbija, hogy kisvonatozik, akkor a kirándulós megoldást javaslom. Mivel előttünk már az encsi ebéd szelleme lebegett, ezért mi ezt most kihagytuk J.