Kicsit nehezen indult az este. A párom végig nyafogott, hogy Ő már öreg ehhez, fáj a lába, kidörzsöli a szandál a lábát, jön a vihar elázunk, menjünk ki taxival, mert el fogunk késni... szóval szabotálni próbálta az estét. De végül nyolc után sikerült elindulni. Kilenc után jutottunk be (a koncert elvileg ekkor kezdődött volna, de bíztam benne késni fog), és rohantunk hátra a világzenei színpadhoz. De nem találtuk meg! Mert nem ott volt ahol régen. Ekkor már 10 körül járt az idő, ezért ittunk valamit (hatalmas volt a por, amit a kezdődő viharral érkező szél is felkavart), és leültünk meghallgatni egy ír kocsmakoncertet. Mikor véget ért ismerős zene ütötte meg a fülemet. A hangokat követve megtaláltuk a keresett koncertet, ami csak akkor kezdődött! Így hát hamarosan az egyre szaporodó tömegben találtuk mi is magunkat. A kijelzők és a hang is elment időnként, de ettől a zenekar nem esett kétségbe. Előkapták a hagyományos eszközöket (harmónika, fúvóshangszerek), felemeltek néhány lányt a közönségből a színpadra, és folytatódott a koncert. A lányokat aztán Emir rendesen megdolgoztatta (még fekvőtámaszt is csináltatott velük :) ), majd amikor visszajött a technika folytatódott a koncert. Az élményt a szinpad bontásakor felhangzó volt Szovjet Himnusz überelte. Nem semmi élmény volt ezt ott hallani. Kevesen voltunk akik még énekelni is tudták, a fiatalok jót nevettek, a külföldiek pedig értetlenkedve szemlélték az eseményeket. Nekik nem sokat mondott ez a zene, nekünk annál többet.
A szigetről kiérve pár srác leállított bennünket, hogy adjuk oda a karszalagunkat. Kicsit ellenkezett az elveinkkel, de végül belementünk. Körömlakk lemosóval szépen leszedték, aztán felragasztották maguknak. Hát igen, nagy úr a pénz, és ha a szülők nem támogatják nincs esélyük bejutni.
A HÉV megállóban lévő ellenőr kicsit csodálkozva kérdezte milyen koncerten voltunk (magyarul mit kerestünk mi kinn ennyi idősen ebben a fertőben?). A zenekar neve láthatóan nem mondott neki semmit, csak hümmögött rá. A HÉV aztán gyorsan jött, hazasétáltunk, és épp a vihar megérkezte előtt sikerült is hazaérnünk. Hát igen, a belvárosban élés nagy előnye.... Most még irány a kád, hogy lemossuk magunkról a ránk ragadt port, aztán alvás, mert holnap megyünk a Balatonra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése