Szádelői völgy

Ma végre rendesen kirándulni fogunk, ezért a határ felé vettük az irányt, és átmentünk Szlovákiába. Nem szeretnék nacionalista lenni, de azért ez érezhetően inkább magyar vidék lenne még - mindenhol elboldogultunk ugyanis a magyarral. A völgy végénél lévő parkolóban letettük az autót, és kezdetét vette a túra. Az elején betonúton lehet haladni, így babakocsival is nyugodtan neki lehet vágni a sétának. A nagy melegben kellemes volt a fák alatt sétálni, és fel-fel bukkanó patak tovább hűtötte a levegőt. A völgy végénél van egy kis bolt, ott felfrissítettük magunkat némi helyi málnaszörppel és jégkrémmel, majd egy kicsit visszasétáltunk, hogy megkezdjük a kapaszkodást a fennsíkra. Eleinte itt is kitartott még az erdő, így kellemes volt a kaptató is.

 Ez az előny azonban felérve véget is ért, de ezért a kilátás bőven kárpótolt.

A talaj a szárazságtól porzott, és persze a köveken se nagyon tud megtelepedni a fű, ezért néha elég kopár a föld. Ráadásul elkövettük azt a hibát, hogy kevés vizet hoztunk magunkkal, ezért mostantól csak kortyokat ihattunk, ami ebben a hőségben eléggé kevés volt.

A fennsíkon vezető út aztán újra visszatért a völgyhöz, így fentről is gyönyörködhettünk kicsit a kilátásban. Elfogyasztottuk a megolvadt sajtot és kolbászt (a párom persze ki volt akadva, hogy zsírosak lettünk, és lefele kézben vihettük a szemetet), ittunk egy-egy korty vizet, és kicsit még hűtöttük magunkat a szélben, ami a völgy felől áradt, aztán elindultunk lefele.

Az út meglepően meredeken vezet lefele, így gyorsan veszítettünk a magasságból. Voltak akik azonban annyira elfáradtak (de leginkább kiszáradtak), hogy ha találtak egy-egy árnyasabb részt akkor leültek pihenni a földre. Mi igyekeztünk lefele, mert a parkolóban lévő büfét még szerettük volna elérni, mert most valamilyen hűtött lé életmentő volt. Mindegy mi, csak hideg legyen! A táj egyébként nagyon szép, kicsit nagyobb gyerekekkel is könnyen járható, de megfelelő mennyiségű folyadékról gondoskodni kell! Szerintem jönni fogunk még erre...