Mint oly sokan a nyelvtanulás nekünk se megy könnyen. Eleve mindketten gyakorlatorientált emberek vagyunk, a magolás nem a mi műfajunk. Ennek köszönhetően azonban kellő gyakorlás nélkül (merthogy lusták is volnánk) a tudás nem tud elmélyülni, idővel pedig egyre jobban kopik. Épp ezért abban a pillanatban ahogy leállunk az angolórákkal, ez a folyamat elindul. Mivel már éveket töltöttünk mindketten az angol „tanulásával” és még nem jutottunk el a kellő szintre a lendület természetesen időnként elvész – nálam most épp teljesen. A munkánkhoz viszont mindkettőnknek kell. Én ugyan már megcsináltam a középfokú nyelvvizsgát, és írásban már egész jól elboldogulok, de ha mondjuk telefonálni kell, akkor azért mindig elhárítom a lehetőséget. A megbeszélésekkel is sikerült már megbarátkoznom, de a prezentációig még nem sikerült eljutnom. Kissebbek már voltak, de a nagy áttörés (kiállni több idegen ember elé) még nem történt meg. Ezt a héten is sikerült megúsznom, de tudom tovább már nem nagyon lehet ezt húzni, és bevallom már én is szeretnék ezen túl lenni.
Ha le tudtam küzdeni a fizikai fóbiáimat (tériszony – ejtőernyőzés, hegymászás, búvárkodás; víziszony – felnőttként úszni tanulni, mikor még az is zavart ha hajmosásnál az arcomat víz érte) valahogy ezen is úrrá kell lennem.
Kétszer már lehetőségem volt kijutni angliába angol tanfolyamra, és egy ideje már rágódom azon, hogy újra ki kellene menni. Akkor leküzdöttem azt az akadályt, hogy egyáltalán megszólaljak angolul. Ezzel mostanra már nincs gondom, de tovább kellene lépni. A nyáron már gondolkodtam ezen, de nem volt kedvem egyedül kimenni, most viszont a párom is egyre jobban támogatja, hogy áprilisban menjek ki. Már óvatosan érdeklődtem, hogy a cafeteria keretemet át lehet-e erre transzformálni, és nem utasították vissza a kérdést, így most komolyan végig kell ezt gondolnom.
Tavalyról még van 12 nap szabadságom, ez elég lenne egy két hetes tanfolyamhoz. A főnököm már korábban felajánlotta, hogy a cég befizet egy angol prezentációs tréningre, ezért az utazást lehet előtte kellene megcsinálni. Hétvégén még ezt is végig kell gondolni, mert több eseményhez is időzíteni kell a kiutazást.
Ha apukám március végéig nálunk marad, akkor arra még legalább egy biztonsági hetet rá kell számolni. A bátyám 50. születésnapja április 19-én lesz, ezért azon a hétvégén még jó lenne itthon lenni. Ez azt eredményezi, hogy legkorábban a 17. héten tudnék kimenni. Ez végülis nem rossz, mert akkorra kicsit már jobb idő is lesz. Nézegettem már pár oldalt, és van egy-két hely ami tetszene.
Azon különösen vacilálok, hogy hol legyen a szállás. Most valahogy nincs kedvem családhoz menni, ezért jó lenne olyan megoldást találni ahol lehetőség van főzésre is, hogy be tudjam tartani a diétát. És ha már kinn vagyok, akkor meglátogathatom az unokaöcséimet is, akik szegények normális lehetőségek híján szintén a kinn élők táborát erősítik.
Úgyhogy most ezt is tervezgetem még, de ezt viszonylag gyorsan át kell gondoljam, mert ezeket foglalni is kell, és még repülőjegyre is szükség lesz. De ezek most kellemes problémák J. Remélem ez kicsit visszahozza majd a lendületemet, mert most tényleg elveszítettem a motivációimat, pedig szeretem a munkámat, és alapvetően az életemmel is elégedett vagyok. Csak egyetlen hátránya lesz ennek, hogy a párom nem tud velem jönni L. Ez azért nagy hátrány. És egy kis lelkiismeret furdalásom is van, hogy itthon hagyom szegényt. De neki talán összejön egy horvátországi vitorlázós hétvége (tegnap egy IT konferencián találkozott egy régi vitorlás társával akiknek a csapatából kiesett egy ember az áprilisi túráról és most keresnek valakit helyette), és akkor az egy kicsit megnyugtatná az én lelkemet is.
Most tehát erősen reméljük, hogy apukám időben és rendben haza tud költözni, mindkettőnknek összejönnek a programok, s ezeknek köszönhetően megtaláljuk újra az elveszett életörömöt is. Már ránk férne J.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése