Tegnap este újra a kineziológus volt soron. Nem igazán éreztem, hogy lenne mivel dolgozni, vártam milyen javaslattal áll elő. Alapvetően kiegyensúlyozottnak érzem magamat, leszámítva a rengeteg csokoládét és a viszketést, ami egyre fokozódik. Már felmerült bennem a gondolat, hogy esetleg a csokoládé hatására? Azt mondta lehet, szedjek esetleg Schlüsser sót, a 7-est (magnézium). Az édesség utáni vágyra nagyon jó. Ha kívánnám a szénhidrátot, akkor szedhetnék 9-est is. Mondtam neki, hogy alapvetően kívánnám, de a diéta miatt ezt nem eszem (ezt a részt nagyon szigorúan betartom). Majd meglátom veszek-e, ma amikor leugrottam a gyógyszertárba elfelejtettem a 7-est is megvenni J.
Mivel a viszketés elég dominánsan jelen van (konkrétan úgy vakaródzom folyamatosan mintha bolhás lennék), ezért azt mondta most ezzel foglalkozunk. Képzeljek el egy tábortüzet, ahova hívjam meg azokat a szerveimet, amelyekkel úgy érzem problémám van. Elsőként a vesém villant be, majd a bőröm és végül a jobb mellem. A kérésére meghívtam még a petefészkeket és a méhemet is (tudom, viccesen hangzik). A petefészkek közölték, hogy ők köszönik szépen jól vannak. A méhem kicsit sértődöttebben jelezte, hogy tudja mi a dolga, ne basztassuk már őt folyamatosan, nincs semmi baja. A kérdésre, hogy eddig miért nem jött össze a baba, azt mondta mert még nem jött el az ideje. Na hát őket visszeküldtük a helyükre, és jött a vese kérdés. Aki szegényke magányosan (mivel a párját gyerekkoromban kivették) és fáradtan álldogállt a tűznél. Megszeretgettük, megköszöntük, hogy jól végzi a dolgát, és őt is hazaküldtük. A bőrömnek sem volt igazából konkrét problémája, ezért őt is elengedtük. Szuper jól vagyok, mi? Csak akkor mi nem stimmel? Hát akkor nézzük meg különválasztva a testem két oldalát.
A jobb oldal a férfi oldal, a bal a nőies. Az összes sérültségem a jobb oldalamon található (műtéti heg, bőrhibák, gerincferdülés, vesehiány, stb.), kivéve a szemem (szemüveges vagyok), mert ott a bal a gyengébb. Rögtön meg is vígasztalt Gabi, hogy a szem pont fordítva van, mert az idegrenszer fordítva van „bekötve”, ezért a bal szem a jobb oldalhoz tarzozik. Hurrá!
Szóval van egy sérült és leterhelt jobb oldal, és hozzá képest egy viszonylag tökéletesnek mondható bal. Aztán ahogy belementünk a dolgokba a racionális jobb oldal szembe került az érzelmi bal oldallal és ők vitatták meg a problémákat. Pl. anyukám halálát, és annak a feldolgozását. Aztán egyszer csak újra ott voltam egyedül a kórházban, amikor szembesültem anyukám árulásával (otthagyott egyedül a műtétre várva, de még akkor is tagadta, hogy meg fognak műteni). Bár azt gondoltam ezen már túl vagyok, de sajnos kiderült mégsem. A feladat az volt, hogy próbáljam meg megérteni és elfogadni anyukám reakcióit, és a két oldal is próbálja meg megtalálni egymással az egyensúlyt. Tudom, hogy hihetetlenül hangzik, de a bal felemben fizikailag is éreztem a fájdalmat és dühöt, amit ez az árulás, és kiszolgáltatottság okozott, míg a jobb felem mereven elzárkózott minden érzelemtől, mert csak a túlélésre koncentrált. A végére azt éreztem, hogy a bal felem már sajnálta a jobb oldalt, hogy ennyire nem tud érezni, és végül vitába is szállt vele, hogy nem szabad ennyire bezárkóznunk (itt már iskolai emlékek is bejöttek). De a külső bántások mindig is a racionális és érzelemmentes jobb oldal dominanciájával végződtek, ezért egy idő után a bal oldal feladta a harcot. Ez egy elég érdekes szembesülés volt számomra, és már majdnem (de csak majdnem!) eljutottam a sírásig is. Ezt utólag mondtam is Gabinak, mert ő ezt hiányolta (mások itt már rég bőgtek volna…). Megvígasztaltam, hogy ne aggódjon, már én is majdnem, de valóban végül nem.
Így most a feladat változatlanul az érzelmek felszínre engedése, és a tükrös meditációt is meg kellene csinálnom, amit bevallom eddig szabotáltam. Éjjel eléggé aktív és vad álmaim voltak, de reggelre azért kicsit jobb volt már. Ami fő pozitívum, hogy a viszketés nagyon sokat enyhült mára. Úgy érzem, hogy ha lassan is, de engednek fel a blokkok. Júliusig még van pár hét, remélem eljutunk a folyamat végéig. Csütörtök reggel megyünk az orvoshoz, meglátjuk mit mond. Pénteken megyek újra fehérvárra Vikihez, kíváncsi vagyok mit üzennek az angyalok. Aztán vasárnap újra meditáció. Kicsit húzós anyagilag ez a hónap is, de bízom benne, hogy meg lesz az eredménye. Ha más nem is, akkor legalább annyi, hogy jobban érzem majd magamat. Szeretnék már tényleg megszabadulni ezektől a terhektől. Elfelejteni nem fogom soha, hisz ezek az élmények eléggé meghatározóak voltak az életemben, de jó lenne ha ennyi év után már nem lennének rám hatással.
Az egyébként még érdekes volt, hogy a végén megnézte a születési dátumot és a nevem alapján a számmisztika is szóba került kicsit. Nálam mind a nevemberm mind a születési számokban domináns a férfias oldal, de a női is masszívan jelen van, vagyis nagyon törekedtem az egyensúlyra, ami azért most el van tolódva.
Anyukám 27-én született, ami 9-es. Ennek köszönhetően nem tudott ő szembesülni sok mindennel, ezért inkább elmenekült előle, nem gondolva arra milyen sérüléseket okoz ezzel másoknak. Sajnos életében nem lettek ezek a dolgok kibeszélve (ahogy más sem, mert mi hihetetlenül toleránsak vagyunk egymással a családban, aztán persze belülről keményen dolgozik bennünk a probléma), így utólag már nehezebb kitalálni az ő motivációit, és valódi érzelmeit. De hát ez van. Sajnos nagy halogató(k) vagyok(unk), miért lett volna épp ez másképp? De most már próbálok erre is jobban figyelni, azt gondolom jobban megy, de még korántsem tökéletes. Hát itt tartunk most.
Ja és, a végén még annyit mondott Gabi, hogy ha nem tudom senkinek ezeket elmondani, akkor próbáljam meg leírni. Haha! Hát erre már rájöttem magamtól is! Nem mondom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.. részben ezért is kezdtem bele ebbe a blogba. A naplóírás sosem volt erősségem, de így képekkel kiegészítve a blog írás úgy gondolom jobban megy. Majd meglátjuk meddig tart a lendület, pillanatnyilag még igen J.
Mivel a viszketés elég dominánsan jelen van (konkrétan úgy vakaródzom folyamatosan mintha bolhás lennék), ezért azt mondta most ezzel foglalkozunk. Képzeljek el egy tábortüzet, ahova hívjam meg azokat a szerveimet, amelyekkel úgy érzem problémám van. Elsőként a vesém villant be, majd a bőröm és végül a jobb mellem. A kérésére meghívtam még a petefészkeket és a méhemet is (tudom, viccesen hangzik). A petefészkek közölték, hogy ők köszönik szépen jól vannak. A méhem kicsit sértődöttebben jelezte, hogy tudja mi a dolga, ne basztassuk már őt folyamatosan, nincs semmi baja. A kérdésre, hogy eddig miért nem jött össze a baba, azt mondta mert még nem jött el az ideje. Na hát őket visszeküldtük a helyükre, és jött a vese kérdés. Aki szegényke magányosan (mivel a párját gyerekkoromban kivették) és fáradtan álldogállt a tűznél. Megszeretgettük, megköszöntük, hogy jól végzi a dolgát, és őt is hazaküldtük. A bőrömnek sem volt igazából konkrét problémája, ezért őt is elengedtük. Szuper jól vagyok, mi? Csak akkor mi nem stimmel? Hát akkor nézzük meg különválasztva a testem két oldalát.
A jobb oldal a férfi oldal, a bal a nőies. Az összes sérültségem a jobb oldalamon található (műtéti heg, bőrhibák, gerincferdülés, vesehiány, stb.), kivéve a szemem (szemüveges vagyok), mert ott a bal a gyengébb. Rögtön meg is vígasztalt Gabi, hogy a szem pont fordítva van, mert az idegrenszer fordítva van „bekötve”, ezért a bal szem a jobb oldalhoz tarzozik. Hurrá!
Szóval van egy sérült és leterhelt jobb oldal, és hozzá képest egy viszonylag tökéletesnek mondható bal. Aztán ahogy belementünk a dolgokba a racionális jobb oldal szembe került az érzelmi bal oldallal és ők vitatták meg a problémákat. Pl. anyukám halálát, és annak a feldolgozását. Aztán egyszer csak újra ott voltam egyedül a kórházban, amikor szembesültem anyukám árulásával (otthagyott egyedül a műtétre várva, de még akkor is tagadta, hogy meg fognak műteni). Bár azt gondoltam ezen már túl vagyok, de sajnos kiderült mégsem. A feladat az volt, hogy próbáljam meg megérteni és elfogadni anyukám reakcióit, és a két oldal is próbálja meg megtalálni egymással az egyensúlyt. Tudom, hogy hihetetlenül hangzik, de a bal felemben fizikailag is éreztem a fájdalmat és dühöt, amit ez az árulás, és kiszolgáltatottság okozott, míg a jobb felem mereven elzárkózott minden érzelemtől, mert csak a túlélésre koncentrált. A végére azt éreztem, hogy a bal felem már sajnálta a jobb oldalt, hogy ennyire nem tud érezni, és végül vitába is szállt vele, hogy nem szabad ennyire bezárkóznunk (itt már iskolai emlékek is bejöttek). De a külső bántások mindig is a racionális és érzelemmentes jobb oldal dominanciájával végződtek, ezért egy idő után a bal oldal feladta a harcot. Ez egy elég érdekes szembesülés volt számomra, és már majdnem (de csak majdnem!) eljutottam a sírásig is. Ezt utólag mondtam is Gabinak, mert ő ezt hiányolta (mások itt már rég bőgtek volna…). Megvígasztaltam, hogy ne aggódjon, már én is majdnem, de valóban végül nem.
Így most a feladat változatlanul az érzelmek felszínre engedése, és a tükrös meditációt is meg kellene csinálnom, amit bevallom eddig szabotáltam. Éjjel eléggé aktív és vad álmaim voltak, de reggelre azért kicsit jobb volt már. Ami fő pozitívum, hogy a viszketés nagyon sokat enyhült mára. Úgy érzem, hogy ha lassan is, de engednek fel a blokkok. Júliusig még van pár hét, remélem eljutunk a folyamat végéig. Csütörtök reggel megyünk az orvoshoz, meglátjuk mit mond. Pénteken megyek újra fehérvárra Vikihez, kíváncsi vagyok mit üzennek az angyalok. Aztán vasárnap újra meditáció. Kicsit húzós anyagilag ez a hónap is, de bízom benne, hogy meg lesz az eredménye. Ha más nem is, akkor legalább annyi, hogy jobban érzem majd magamat. Szeretnék már tényleg megszabadulni ezektől a terhektől. Elfelejteni nem fogom soha, hisz ezek az élmények eléggé meghatározóak voltak az életemben, de jó lenne ha ennyi év után már nem lennének rám hatással.
Az egyébként még érdekes volt, hogy a végén megnézte a születési dátumot és a nevem alapján a számmisztika is szóba került kicsit. Nálam mind a nevemberm mind a születési számokban domináns a férfias oldal, de a női is masszívan jelen van, vagyis nagyon törekedtem az egyensúlyra, ami azért most el van tolódva.
Anyukám 27-én született, ami 9-es. Ennek köszönhetően nem tudott ő szembesülni sok mindennel, ezért inkább elmenekült előle, nem gondolva arra milyen sérüléseket okoz ezzel másoknak. Sajnos életében nem lettek ezek a dolgok kibeszélve (ahogy más sem, mert mi hihetetlenül toleránsak vagyunk egymással a családban, aztán persze belülről keményen dolgozik bennünk a probléma), így utólag már nehezebb kitalálni az ő motivációit, és valódi érzelmeit. De hát ez van. Sajnos nagy halogató(k) vagyok(unk), miért lett volna épp ez másképp? De most már próbálok erre is jobban figyelni, azt gondolom jobban megy, de még korántsem tökéletes. Hát itt tartunk most.
Ja és, a végén még annyit mondott Gabi, hogy ha nem tudom senkinek ezeket elmondani, akkor próbáljam meg leírni. Haha! Hát erre már rájöttem magamtól is! Nem mondom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.. részben ezért is kezdtem bele ebbe a blogba. A naplóírás sosem volt erősségem, de így képekkel kiegészítve a blog írás úgy gondolom jobban megy. Majd meglátjuk meddig tart a lendület, pillanatnyilag még igen J.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése