Ma egy kicsit fura volt, mert apukám elköltözésével azért borult kicsit a hét hónap alatt megszokott napirend.
Először is felgyűltek a szelektíven gyűjtött szemetek (leginkább a műanyag), ezért új zacskót kellett nyitnom. A párom meg is jegyezte, hogy a Papa milyen lusta lett, mert nem vitte le hétvégén :). Ez tehát újra ránk vár.
Aztán kicsit fura volt, hogy reggel nem téblábolt az ajtóban búcsúztatva, hogy vigyázzak magamra.
Mikor beértem az irodába nem gyűjtöttem be a napilapokat amiket eddig mindig hazavittem neki.
Amikor jöttek a palacsintás nénik, akkor nem mentem válogatni, hogy mit is vegyek neki, melyiket szereti (mostanra teljesen belebolondult a palacsintába, holott korábban egyáltalán nem volt édesszájú).
Persze nem csak ezek hatására érzem a hiányát, hisz ha benézek a szobába ahol eddig aludt, akkor az is üres. Ezt már hétvégén is szoknom kellett.
Egyrészt persze örülök neki, hogy elment, hiszen így újra magunk vagyunk, és nekem is kevesebb munkával és stresszel jár, másrészt viszont sajnálom, hogy elment. Kicsit olyan érzés, hogy nem vigyázok már rá. Tudom, hogy a bátyámék is rendesen gondját viselik majd, de valahogy mégis úgy érzem, hogy magára hagytam szegényt. Tényleg fura az emberi elme. A megszokás nagyon nagy úr, és nem feltétlen tudunk maradéktalanul örülni annak, amire korábban annyira vágytunk. Persze idővel majd ez is visszaáll a régi rendbe és ez lesz természetes, de ehhez is kell pár nap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése