Rágódunk. Rágódunk, mert újra magunkra húztuk apukám sorsának a kérdését. Tegnap ugyanis a Medveparból hazafele jövet egy hirtelen ötlettől vezérelve apukámat is felhoztuk Pestre. Anyósomat hazavittük, mi pedig kiugrottunk anyukámhoz a temetőbe. Lefotóztunk pár sírt amely tetszett minhármunknak, én pedig majd felhívom őket. S ha már ott jártunk akkor felhívtam az öcsémet is, hogy beugorhatunk-e hozzájuk. A nem túl lelkes válasz igen volt. Mikor megérkeztünk, akkor apukám már rohant is fel a tetőtérbe megnézni mennyit is haladtak. Szerintünk nem sokat. Ki van fenn festve, de itt vége is a haladásnak. Mikor megkérdeztem, hogy milyen padlóburkolat lesz fenn (felmerült már parketta, de padlószőnyeg is), akkor azt a választ kaptam, még nem tudják (???). Az egyik szobának hiányzik még a fala (galéria lesz fenn), a fenti wc és fürdőszoba pedig még sehogy nem áll - vagyis azért még vannak rendesen koszolással járó munkálatok. Ajtók még nincsenek, a vezetékek sincsenek még behúzva a falakba, de legalább a kapcsolók már meg vannak. Na igen, minden nézőpont kérdése.
Egyszóval iszonyatosan kényelmesen és ráérősen haladnak a munkálatok. Egyáltalán nem érzik, hogy minek teszik ki ezzel a családot, de legfőképpen apukámat. A héten mikor beszéltem vele, akkor többször is panaszkodott, hogy szúr a szíve. Mikor tegnap megláttam, megdöbbentem mennyit fogyott az alatt a 6 hét alatt amióta átköltözött a bátyámékhoz tőlünk. És náluk még viszonylag jó dolga van. Azt mondjuk már nem tudom a javukra írni, hogy éreztetik vele, hogy útban van. És a sógórnőmtől ezt szóban is megkapja – hisz náluk is a konyhában alszik (amerikai konyhás a nappali), ezt megtehetné az öcséméknél is. Ott is lenne hely, nincs különbség. Ha lecsupaszítjuk a dolgokat, akkor valóban nincs.
A folyamatot tovább lassítja, hogy időközben a legkisebb gyerek is betöltötte a 3. életévét, így az új rendelkezések alapján már most ovis lett, a sógórnőm pedig csütörtökön kezdett újra a munkahelyén. Szóval a munkálatok mostantól csak a hétvégékre korlátozódnak. Immár indokuk is van rá.
Míg ott voltunk egész viselkedésük azt sugallta, hogy nem kívánt vendégek vagyunk, ezért viszonylag gyorsan szedtük a sátorfánkat, és indultunk vissza Verőcére. Ott már rétessel vártak bennünket (én persze nem ettem). Elmondtuk mit láttunk, és mik a benyomásaink. Lehet nem kellett volna, mert ezzel kinyitottuk Pandora szelencéjét. Közölték, hogy náluk május végéig maradhat apukám, utána költöznie kell, mert ők elutaznak. Közben kiderült, hogy csak egy hétvégére, ezért azt gondolom ez még áthidalható. De kérdés meddig. Ugyanis az 50. születésnapjuk ignorálásával annyira megbántották őket az öcsémék, hogy ennek messzemenő következményei lesznek úgy érzem. Itt most végérvényesen elromlott valami, amit már nem lehet helyrehozni. És ezt ők (az öcsémék) nem érzik.
Felmerült hát a kérdés mi legyen apukámmal? Merthogy szerintük nem fog visszaköltözni, nem fogadják őt vissza. Bevallom őszintén én is látok erre esélyt, mert azt gondolom az öcsém ilyen szintű távolságtartása (az eltelt egy év során kétszer hívta fel apukámat telefonon, mindkét esetben az én kérésemre) erre enged következtetni. Ez viszont több kérdést és problémát is felvet. Egyrészt nem korrekt az eljárás (naív vagyok tudom), másrészt anyagi szempontból nagyon sok kérdést felvetne, hisz mi lemondtunk az anyai örökségünkről cserébe apukám lakhatásáért. Persze papíron nem vagyunk védve, mert a megállapodás szóban született, apukám haszonélvezeti joga pedig teljesen lekerült az ingatlanról, mivel az ő részét a sógórnőm vette meg, és a bankhitel miatt ez nem maradhatott rajta (az öcsém részére érdekes módon valahogy elfelejtették ráírni – de persze utólag már én is látom az ívet amire ez fel lett építve). Ami kis megtakarítása a szüleimnek volt, az is a sógórnőm számláján van, mivel mint banki dolgozó magasabb kamatot kap. Így most ahhoz sem tudunk hozzáférni, ráadásul azt se tudjuk pontosan mekkora összegről is van szó. És egyáltalán ez az összeg meg van-e még, mert korábban volt pár elszólása az öcsémnek, amiből arra következtetek bele lett ez is forgatva az építkezésbe.
Egyszóval apukám szépen ki lett semmizve az általa épített házból. Mi pedig kaptunk ugyan valamekkora részt, de én pl. abból végtörlesztettem, vagyis nekem egy fillérem sincs. És akkor itt el is érkeztünk a következő kérdéshez, hogy mi is legyen apukámmal? Hol lakjon ha nem mehet vissza Kispestre? Felmerült, hogy vegyünk neki egy lakást, vagy költözzön idősek otthonába? Vagy osszuk fel az évet 3x4 hónapra? Ez lenne a legrosszabb opció számára azt gondolom. De igazából egyik megoldás sem ideális. Ha pedig lakást kell neki venni, és abba a saját pénzével nem fog tudni beszállni, akkor hitelt kell felvegyek, ami ugye nem volt betervezve. Abban pedig egészen biztos vagyok, hogy az öcséméktől pénzt nem fogunk visszakapni. Egyszóval szép kilátások. Mindenesetre most lehet ezen agyalni, és utána járni az opcióknak, hogy mi-mennyibe kerülne. És hát persze még az is egy igen nagy kérdés, hogy apukámnak minderről mi a véleménye, ő mit is szeretne?
Eljövetelkor abban maradtunk, hogy mindenki gondolkodik ezen a kérdésen, a bátyámék május végén felhívják majd az öcsémet, hogy akkor mikor vihetik apukámat haza, és ha robban a bomba akkor elindul élesben ez az ügy. Mondanom se kell, hogy ez a lombik kellős közepére fog esni. Hurrá! Úgy érzem megint hatalmas esélyekkel indulunk. Csak semmi stressz, igaz? Ha nincs a munkámban, akkor majd összehozza azt a családom. Szuper! L
Egyszóval iszonyatosan kényelmesen és ráérősen haladnak a munkálatok. Egyáltalán nem érzik, hogy minek teszik ki ezzel a családot, de legfőképpen apukámat. A héten mikor beszéltem vele, akkor többször is panaszkodott, hogy szúr a szíve. Mikor tegnap megláttam, megdöbbentem mennyit fogyott az alatt a 6 hét alatt amióta átköltözött a bátyámékhoz tőlünk. És náluk még viszonylag jó dolga van. Azt mondjuk már nem tudom a javukra írni, hogy éreztetik vele, hogy útban van. És a sógórnőmtől ezt szóban is megkapja – hisz náluk is a konyhában alszik (amerikai konyhás a nappali), ezt megtehetné az öcséméknél is. Ott is lenne hely, nincs különbség. Ha lecsupaszítjuk a dolgokat, akkor valóban nincs.
A folyamatot tovább lassítja, hogy időközben a legkisebb gyerek is betöltötte a 3. életévét, így az új rendelkezések alapján már most ovis lett, a sógórnőm pedig csütörtökön kezdett újra a munkahelyén. Szóval a munkálatok mostantól csak a hétvégékre korlátozódnak. Immár indokuk is van rá.
Míg ott voltunk egész viselkedésük azt sugallta, hogy nem kívánt vendégek vagyunk, ezért viszonylag gyorsan szedtük a sátorfánkat, és indultunk vissza Verőcére. Ott már rétessel vártak bennünket (én persze nem ettem). Elmondtuk mit láttunk, és mik a benyomásaink. Lehet nem kellett volna, mert ezzel kinyitottuk Pandora szelencéjét. Közölték, hogy náluk május végéig maradhat apukám, utána költöznie kell, mert ők elutaznak. Közben kiderült, hogy csak egy hétvégére, ezért azt gondolom ez még áthidalható. De kérdés meddig. Ugyanis az 50. születésnapjuk ignorálásával annyira megbántották őket az öcsémék, hogy ennek messzemenő következményei lesznek úgy érzem. Itt most végérvényesen elromlott valami, amit már nem lehet helyrehozni. És ezt ők (az öcsémék) nem érzik.
Felmerült hát a kérdés mi legyen apukámmal? Merthogy szerintük nem fog visszaköltözni, nem fogadják őt vissza. Bevallom őszintén én is látok erre esélyt, mert azt gondolom az öcsém ilyen szintű távolságtartása (az eltelt egy év során kétszer hívta fel apukámat telefonon, mindkét esetben az én kérésemre) erre enged következtetni. Ez viszont több kérdést és problémát is felvet. Egyrészt nem korrekt az eljárás (naív vagyok tudom), másrészt anyagi szempontból nagyon sok kérdést felvetne, hisz mi lemondtunk az anyai örökségünkről cserébe apukám lakhatásáért. Persze papíron nem vagyunk védve, mert a megállapodás szóban született, apukám haszonélvezeti joga pedig teljesen lekerült az ingatlanról, mivel az ő részét a sógórnőm vette meg, és a bankhitel miatt ez nem maradhatott rajta (az öcsém részére érdekes módon valahogy elfelejtették ráírni – de persze utólag már én is látom az ívet amire ez fel lett építve). Ami kis megtakarítása a szüleimnek volt, az is a sógórnőm számláján van, mivel mint banki dolgozó magasabb kamatot kap. Így most ahhoz sem tudunk hozzáférni, ráadásul azt se tudjuk pontosan mekkora összegről is van szó. És egyáltalán ez az összeg meg van-e még, mert korábban volt pár elszólása az öcsémnek, amiből arra következtetek bele lett ez is forgatva az építkezésbe.
Egyszóval apukám szépen ki lett semmizve az általa épített házból. Mi pedig kaptunk ugyan valamekkora részt, de én pl. abból végtörlesztettem, vagyis nekem egy fillérem sincs. És akkor itt el is érkeztünk a következő kérdéshez, hogy mi is legyen apukámmal? Hol lakjon ha nem mehet vissza Kispestre? Felmerült, hogy vegyünk neki egy lakást, vagy költözzön idősek otthonába? Vagy osszuk fel az évet 3x4 hónapra? Ez lenne a legrosszabb opció számára azt gondolom. De igazából egyik megoldás sem ideális. Ha pedig lakást kell neki venni, és abba a saját pénzével nem fog tudni beszállni, akkor hitelt kell felvegyek, ami ugye nem volt betervezve. Abban pedig egészen biztos vagyok, hogy az öcséméktől pénzt nem fogunk visszakapni. Egyszóval szép kilátások. Mindenesetre most lehet ezen agyalni, és utána járni az opcióknak, hogy mi-mennyibe kerülne. És hát persze még az is egy igen nagy kérdés, hogy apukámnak minderről mi a véleménye, ő mit is szeretne?
Eljövetelkor abban maradtunk, hogy mindenki gondolkodik ezen a kérdésen, a bátyámék május végén felhívják majd az öcsémet, hogy akkor mikor vihetik apukámat haza, és ha robban a bomba akkor elindul élesben ez az ügy. Mondanom se kell, hogy ez a lombik kellős közepére fog esni. Hurrá! Úgy érzem megint hatalmas esélyekkel indulunk. Csak semmi stressz, igaz? Ha nincs a munkámban, akkor majd összehozza azt a családom. Szuper! L
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése