Lombik 5.0

Mai nappal elkezdődött az újabb lombik sorozat. Mivel tegnap már csak késődélután jött meg rendesen a menstruációm, így a fogamzásgátló (Marvelon) szedése a mai nappal indult. Szeptember 25-ig most nem történik semmi, csak szedem a tablettákat, aztán 27-n megyek ultrahangra, amikor megmondja az orvos a tutit - belevághatunk-e a következő szakaszba.

A páromnak sikerült...

A párom egész héten a fülemet rágta, hogy szerintem mikor lesz meg a felvételi eredménye. Mondtam neki, hogy ne izguljon – felvették, és szerintem pénteken meg fogja kapni az értesítést. És így is lett! Ma ugyanis kapott egy tájékoztató emailt, melyben közlik felvették. Részleteket azonban nem közöltek, azt majd levélben… mondtam neki, hogy szerintem legkésőbb holnap azt is megkapja, hisz munkanap van. És lássatok csodát, mikor hazaértünk ott lapult a boriték a postaládánkban!
Azt is megmondtam, hogy államilag támogatott képzésre veszik fel (van még 6 féléve, mert csak a master képzést végezte finanszírozva), és így lett! Bárcsak magamnak is tudnék így kívánni, és hinni a saját dolgaimban!

Pálházi erdei kisvasút

Pálházára beérve gyorsan megtaláltuk a vonatot, ahol a parkolóban már rengeteg autó állt. A vonatvezető és a kalauz társa kényelmesen üldögéltek, majd 20 perccel az indulás előtt (amikor már úgy lógtak az emberek a kocsikon mint Indiában szokás) kegyeskedtek leakasztani a mozdonyt, és elmenni még egy pótkocsiért. Mire visszajöttek, már a peron is tele volt, így igazából nem értettük miért csak egyet hoztak, mikor láthatóan kettő is kevés lett volna. De aztán elterjedt a pletyka, hogy majd az első megállónál betesznek még egy kocsit (így is lett), és ez majd elég lesz. Hát elégnek nem bizonyult, de így már viszonylag normális keretek között lehetett utazni.
Az út eleje a régi iparterületeken át vezet, majd beér az erdősebb-ligetesebb részhez. Néhány elszántabb apuka (akik feltették anyukát a vonatra a gyerekekkel) versenyt futott a vonattal (tekintettel a mi döcögésünkre sikeresen…) és időnként felbukkantak a pálya mentén, lelkesen kattogtatva a gépeket. Nekik köszönhetően visszafele már szinte üres volt a négy kocsi, hisz visszafele már nem ezzel jöttek.
A végállomásnál van néhány túraútvonal, ami bejárható úgy, hogy egy korábbi vonattal odamegyünk, sétálunk kicsit, majd a következő járattal vissza. Naponta három forduló van. A mozdony olyan mintha traktor lenne. Érdekes módon visszafele fütyültek többször is, amikor gyerekek már alig voltak. Be kell valljam kicsit többet vártam ettől a vonatozástól, de egyszer jó volt ez is. Ha valakiknek az a hobbija, hogy kisvonatozik, akkor a kirándulós megoldást javaslom. Mivel előttünk már az encsi ebéd szelleme lebegett, ezért mi ezt most kihagytuk J.

Vége a nyaralásnak

Ma reggel még mindig nem tudtuk mi is legyen az utolsó napi program, ezért a páromra bíztam a döntést. Mivel nem tudtuk anyukája meddig lesz Ózdon a testvérénél, ezért felhívta – mikor tervezi a hazamenetelt? Kiderült, hogy már vasárnap hazamentek. Persze elsírta magát, hogy mennyire rossz állapotban van a testvére, mert a harmadik agyvérzés után most már nem is kommunikál velük semmit. Szegénynek megváltás lenne a halál, de ezt mint tudjuk nem adják könnyen. Van aki szerencsés, de most Ő és a kolléganőm nagymamája is szinte azonos időpontokban lett rosszul, és csak azt látjuk a kórházak szabadulnának tőlük, de igazából nincs hova elhelyezni őket. Szomorú, hogy az emberi élet utolsó időszakára nem tudnak méltó körülményeket biztosítani. Persze vannak magán intézmények, de arra nem mindenkinek telik, és ha még jutna is rá anyagi fedezet, de tele vannak az intézmények L.
Mivel ezt a kérdést tisztáztuk, reggeli után felhívta még az unokatestvérét Nyíregyházán, hogy Ő hogy éli meg ezt az egészet, kellene-e neki egy kis lelkitámasz. Végül megnyugodott, hogy mindkét oldal viszonylag rendben van, ezért arra jutottunk, hogy a nyaralást megkoronázzuk egy újabb ebéddel Encsen az Anyukám mondta étteremben. Gyorsan felhívtuk őket, és foglaltunk asztalt (fél 4-re volt csak szaba helyük). A köztes időt pedig a Pálházai kisvasúttal fogjuk elütni. A vonatozásról külön beszámolót írtam, az ebédről pedig ismételten csak szuperlatívuszokban tudunk beszélni.
A párom egy kis adag levest evett (savanyú káposztás bárányleves rozmaringos tejföllel), melyet egy malaccsülök követett, a csúszást házi málnaszörp segítette. Amire tényleg szükség volt, mert egy egész csülköt kapott. De otthagyni nem tudta, mert a bőre gyönyörű ropogós volt, a hús pedig szintén nagyon szép. Hiába na, ennyit tesz a jó alapanyag.
Én az eltelt napokban sem tudtam száműzni a kacsamáj ízét a számból, ezért előételnek újra ezt rendeltem (orosházi hízott kacsamáj mangóval) – egyszerűen mennyei, ahogy szétolvad az ember szájában…. Majd hosszas vacilálást követően a sertéskaraj mellett döntöttem (citromos zsályás mangalica karaj fenyőmaggal, zöldségekkel). Hát azt kell mondtam ez is fantasztikusan finom volt! A friss citromlé illata keveredett a frissen sült zsálya illatával, a karaj pedig ropogós volt, de mégsem száradt ki! Hihetetlenül finom volt! Én maradtam a jól bevált házi bodza szörpnél. Ennél jobban azt hiszem nem tudtuk volna lezárni a nyaralásunkat. Eztután viszonylag gond nélkül felértünk pestre, és már csak a tűzijáték volt hátra. A párom azt gondolta majd felmegyünk a tetőre, de be volt zárva az ajtó. Ezen kiakadt, mert tűz esetén ez lenne a menekülési útvonal is, ami így el lett zárva. A szomszéd háznál egyébként fenn voltak a tetőn, ezért nem egészen értettük miért nálunk volt egyedül lezárva. Úgyhogy nemtetszésének hangot fog adni az elnökünknél is, mert ez így életveszélyes megoldás. Más választásunk nem lévén rávettem, hogy menjünk ki a ház előtti rakpart szakaszra, onnan is szépen lehet látni az eseményeket, és valóban így volt. Most már befejezem én is a beszámolót és a képek rendezgetését, mert mindjárt reggel, és nekem mennem kell angolra L. A lottókon nem nyertünk, így hát újra elkezdődnek a szorgos hétköznapok.

Szádelői völgy

Ma végre rendesen kirándulni fogunk, ezért a határ felé vettük az irányt, és átmentünk Szlovákiába. Nem szeretnék nacionalista lenni, de azért ez érezhetően inkább magyar vidék lenne még - mindenhol elboldogultunk ugyanis a magyarral. A völgy végénél lévő parkolóban letettük az autót, és kezdetét vette a túra. Az elején betonúton lehet haladni, így babakocsival is nyugodtan neki lehet vágni a sétának. A nagy melegben kellemes volt a fák alatt sétálni, és fel-fel bukkanó patak tovább hűtötte a levegőt. A völgy végénél van egy kis bolt, ott felfrissítettük magunkat némi helyi málnaszörppel és jégkrémmel, majd egy kicsit visszasétáltunk, hogy megkezdjük a kapaszkodást a fennsíkra. Eleinte itt is kitartott még az erdő, így kellemes volt a kaptató is.

 Ez az előny azonban felérve véget is ért, de ezért a kilátás bőven kárpótolt.

A talaj a szárazságtól porzott, és persze a köveken se nagyon tud megtelepedni a fű, ezért néha elég kopár a föld. Ráadásul elkövettük azt a hibát, hogy kevés vizet hoztunk magunkkal, ezért mostantól csak kortyokat ihattunk, ami ebben a hőségben eléggé kevés volt.

A fennsíkon vezető út aztán újra visszatért a völgyhöz, így fentről is gyönyörködhettünk kicsit a kilátásban. Elfogyasztottuk a megolvadt sajtot és kolbászt (a párom persze ki volt akadva, hogy zsírosak lettünk, és lefele kézben vihettük a szemetet), ittunk egy-egy korty vizet, és kicsit még hűtöttük magunkat a szélben, ami a völgy felől áradt, aztán elindultunk lefele.

Az út meglepően meredeken vezet lefele, így gyorsan veszítettünk a magasságból. Voltak akik azonban annyira elfáradtak (de leginkább kiszáradtak), hogy ha találtak egy-egy árnyasabb részt akkor leültek pihenni a földre. Mi igyekeztünk lefele, mert a parkolóban lévő büfét még szerettük volna elérni, mert most valamilyen hűtött lé életmentő volt. Mindegy mi, csak hideg legyen! A táj egyébként nagyon szép, kicsit nagyobb gyerekekkel is könnyen járható, de megfelelő mennyiségű folyadékról gondoskodni kell! Szerintem jönni fogunk még erre...

Füzéri vár

A várhoz vezető útról fogadó látvány bevallom kicsit már csalódást okozott. Mostanság ugyanis divatba jött felépíteni a tornyokat, várfalakat. De bevallom nekem ez nem annyira tetszik. Még kamaszkoromban sátraztunk erre a testvéreimmel, és akkor még ez egy „rendes” várrom volt. Idegenforgalom szinte nulla. A boltban szólnunk kellett, hogy meddig maradunk ott, hogy nekünk is rendeljenek másnapra plusz kenyeret, mert annyira nem volt idegen a faluban. Értem én, hogy ez nem volt jó, ezért csalogatónak elkezdték felújítani a várat – de ez nekem akkor is csalódást okozott (már a másodikat a mai napon L). 

Ráadásul pont ma várjátékok is voltak, ezért hatalmas tömeggel találkoztunk az úton felfele (a szárazság miatt csak úgy szállt a por) és persze fenn a várban is. Belépve az udvarra a maradék illuzióm is elszállt – majd lefotóztatom magamat abban az üregben ahol 17 évesen… na hát ebből nem lett semmi. Fapallók mindenütt, alig maradt olyan rész ahol kalandozni lehetne, de ezt amúgy sem lehet, mivel belépőt szednek (vagyis ellenőrzik benn is a mozgást), ráadásul most sokan is voltak.
Szerencsétlenségünkre ekkor kezdődött a harcászati eszközök bemutatója, így jó 40 percen keresztül ki se tudtunk menni a várból, mivel nagyon ötletesen úgy helyezték el a nyilasokat, hogy keresztbe lőttek az udvaron.