Hétvégi tervek

Most csak a túlélésre játszom, mert ez a hét nagyon húzósra sikeredett. Kedden már elég szarul voltam, de a prezentációval és még néhány szerdai munka előre dolgozásával (mivel szerdán egész nap ügyfélnél voltunk), sikerült 24:30-kor végeznem. Ennek köszönhetően szerdán fáradt is voltam és beteg is, mert akkor csúcsosodott ki a megfázás. Öröm az ürömben, hogy így nem kellett prezentálnom (beszélni alig tudtam már, annyira rossz volt a torkom), elég volt csak időnként okosakat közbeszólnom ha felmerült egy-egy konkrét kérdés. A főnököm szerencsére jó előadó, így a külföldi beszerzési auditorok és a helyi ügyfél is elégedett volt.
Az élet persze közben nem állt meg, mire visszaértem az irodába már egy rakás levél, és intézendő várt, de este 10 körül már otthon voltam. A párom persze megfenyegetett, hogy holnap bezár a lakásba, de reggelre már jobban lettem, így sikerült kieszközölnöm, hogy csak pénteken legyek szabin. Persze most már ez is úszik, de ezt szegény még nem tudja. Én nem tudom más embereknek más munkáknál hogy van ez, de nálunk annyira húzós az év eleje, hogy szinte esélytelen szabadságra menni L. De most már közel a hétvége, és erősen bízom benne, hogy kitart ez a szép idő. Ma ránéztem az Alcsúti Arborétum honlapjára, mert már aktuális a hóvirág nyílása. Lehet, hogy vasárnap fogjuk a szülőket és a fényképezőgépet, aztán teszünk egy sétát a parkban. De persze még van idő, és márciusban már több minden fog nyílni, ezért lehet még halasztjuk kicsit ezt a programot. De valahova mindenképpen szeretnék most már eljutni, mert a vasárnapi konyhaprogramokat (főzni előre egész hétre apukámnak) már nagyon unom. Legalább egy Margit-sziget vagy Normafa séta össze kell jöjjön.

Első feladat: érzelmek megélése

Már el is felejtettem mennyire hatásos tud lenni egy ilyen kineziológiai kezelés. Szombat éjjel a félelmet sikerült megtapasztalni, vasárnap este pedig egy laza világfájdalmat. Este összebújtunk a párommal, és megnéztük az „Amit még mindig tudni akarsz a szexről” c. filmet. Anno tetszett a moziban, és most kölcsönkaptam. A film harmadánál elkezdtek folyni a könnyeim, amit a párom kicsit értetlenül vett észre, majd innentől elindult a bőgés is és a panasz áradat. Szegénykém csak hallgatta, és próbált vígasztalni, de én nem tudtam leállni. A filmet és félbe kellett hagyni, hogy lenyugodjak. Persze mikor folytattuk, akkor újra kezdtem a sírást is. És ez ment egész este.
Hétfő reggelre elég szar hangulatban ébredtem. A forgalom is kiborító volt, mintha az összes tanulóvezetőt rászabadították volna a városra. Mindenki össze-vissza téblábolt, némelyik szerintem azt se tudta hol van, még a sávot se tudta tartani. Aztán mikor beértem, akkor szembesültem vele, hogy Buddha nap van, legyünk pozítívak, engedjük el a rossz gondolatokat, koncentráljunk arra amit szeretnénk, stb., stb. Hát ezt én már elcsesztem. És az egész nap szinte ilyen volt. Ki kellett menni egy ügyfélhez – aztán a megbeszélésen visszadobták a feladatot, és egy teljesen fölösleges új kört kell futnunk. Mehetünk vissza jövő hétfőn. Mikor visszaértem akkor újabb munka hegyek zúdúltak ránk, így már megint csak késő este értem haza, aztán be is estem az ágyba. Szuper nap volt L.
Mára kicsit már jobb a hangulatom, bár kezdek beteg lenni. Még szombat este elmentünk névnapozni a Kálvin téri Pata Negra tapas bárba, ahonnan balga módon gyalog indultunk haza. Akkor még csak szemerkélt az eső, de az út felénél már szakadt, és az én kabátom a varrásoknál szépen beázott. Megvártuk hát a kettes villamost, majd utána a trolit, és jól átfázva értünk haza. Tegnap este már éreztem, hogy lázas vagyok, ma már tüsszögök, és a torkom is egyre jobban fáj. Szabadságra persze nem is gondolhatok, mert holnap egész napos workshop lesz egy ügyfelünknek, és még sehogy nem áll az anyag – túlóra ismét garantálva L. De legalább a nap kisütött végre J.

Paleo húspogácsa

Fénykép ezúttal nem készült, de majd legközelebb készítek. Hétvégén nem nagyon volt kedvem a főzéshez, ezért arra gondoltam fasírtot fogok magamnak készíteni, amit majd gyorsan bedobok a muffin formába és megsütöm a sütőben. Aztán a terv átalakult. Helyhiány miatt (klasszikus egy személyes panel konyha L ) a sütőm tele van tepsikkel és serpenyőkkel, a konyhában pedig most nem volt hely, hogy azokat kipakoljam. Felmerült tehát a zseniális ötlet, kipróbálom a vadonat új kerámia bevonatos serpenyőt! A kísérlet sikeres volt, de mivel a húspogácsát eléggé kilapítottam (valahogy mindig félek tőle, hogy nem sül át rendesen a hús) így nagyon száraz lett, épp ezért tettem alá egy pici olajat, amitől szépen megpirult. A többit már így sütöttem ki. Borzasztó kevés olaj elég különben a hús alá, ezért ez a megoldás még mindig nagyon diéta barát eljárás.
Mivel a fasírtba nem került zsömle/kenyér, ezért zöldségekkel turbóztam fel kicsit, hogy ne legyen annyira tömény. A sertés de főleg a marhahúst én annyira nem kedvelem (a mangalicával mostanság kivételt teszek), ezért pulyka darált húst veszek. Próbálunk ellenőrzött helyekről vásárolni, mert az állatok tartásával kapcsolatosan a Spektrum adón elég sok elborzasztó filmet láttunk már. De a természetgyógyász akihez talpmasszázsra szoktunk járni egyszer megnyugtattott, hogy a pulykahús az egyedüli amit lehet boltokból is enni, merthogy ez egy elég ellenálló állat, és valamiért ezt nem is turbósítva növesztik (neki egy élelmiszer iparban bennfentes betege mesélte). Az Aldiban elég gusztusos szokott lenni a hús, és hozzánk van is egy közel, ezért ezt itt szoktam beszerezni. A zöldségek pedig korábbi főzések maradékainak felhasználásai, szabadon variálható épp mi van otthon.
A gezemice fasírt egyébként a páromnak is ízlett, és egy-két nappal később, melegítve is fogyasztható volt. Felkerült hát ez is a közös ebédek listájára. És akkor a recept.

Hozzávalók:70 dkg darált (pulyka)hús (az Aldiban ekkora egy adag)
4 db tojás (szintén Aldis, de ez legalább bio)
1 fej vörös, 1 fej lilahagyma aprítva
10-15 dkg reszelt sajt (én durvábbra reszeltem)
1 tk pirospaprika (nem vagyok nagy rajongója, de egy leheletnyit tettem bele), só, bors
1 db sárgarépa lereszelve
25-30 dkg gomba felaprítva (nekem szárított gombakeverékem volt még otthon azt tettem bele természetesen áztatás után, ez kis nedvességet is adott a fasírtnak)

Elkészítés:A hozzávalókat jól összekeverjük, én kanállal szaggattam a serpenyőbe és jól lelapítottam. Tényleg csak pár csepp olajat tettem alá, és szépen megsütöttem. A sajttól kicsit ropogósabb lett a felülete. Salátával, vagy párolt zöldségekkel nagyon jól kombinálható.

Második lépés, avagy a problémáim lehetséges gyökere

Tegnap este elmentem a kineziológushoz, akinél már korábban is jártam. Mivel nálam a regresszió (egyfajta utaztatás az ember elméjében - korábbi életek lenyomatait látja az ember?) működni szokott, ezért ezúttal is ezt alkalmaztuk. Most kicsit nehezebb volt a lejutás, mert nagyon tiltakoztam ellene. Nem részletezném a különböző képeket, a lényeg: ha férfi voltam akkor általában harcos, ha nő akkor áldozata ezeknek a harcoknak. De bármelyik is voltam érzelmek szinte sose párosultak az eseményekhez, és szokás szerint egyedül voltam. Aztán eljutottunkvégre a "kezdetekhez". Valamiféle tündér-fény-lényként láttam magamat, aki titokban segített egy társának leszökni az emberek közé. A büntetésem az lett, hogy nekem is le kellett mennem, amit én természetesen nagyon nem akartam. A feladatom pedig az lett, hogy segítsek leszületni egy ilyen fény-lény társamnak, és akkor visszamehetek. De én annyira el vagyok még foglalva ezzel a sértődött és igazságtalan helyzet ellen való lázadással, hogy masszívan ellenállok. Ahelyett, hogy rég letudtam volna ezt a feladatot az eltelt életek során, én még mindig nem léptem túl az egóm lázadásán. Szuper!
Atán az lett volna a feladat, hogy álljak be a tisztítótűzbe, na az majd elégeti ezeket a negatív dolgokat. Ezt természetesen nem tettem meg, hisz nem vagyok én bolond, hogy elégjek.
Akkor legalább valami fény zuhany alá álljak be - mondta a kineziológus - ezt nagy kegyesen megtettem.
Aztán lezártuk a "szeánszot". Azt mondta ez nagyon mélyen bennem lévő probléma, ezért ezzel dolgoznunk kell, de legközelebb valamilyen más módszert fog alkalmazni, amire két hét múlva kerítünk sort. Éjjel aztán tovább dolgozott még az agyam, és vmi rosszat álmodtam (mikor felébredtem még tudtam, de már elfelejtettem), mindenesetre arra ébredtem, hogy vacogok a félelemtől. Tudom, hogy mindenfajta érzelmet meg kellene élni (ez is egy feladat), de hogy pont ezzel kell kezdeni? Lehet, hogy ez is egy tiltakozás részemről, de most már tényleg sokáig halogattam dolgokat (ez a 4-5 év kihagyás is emiatt volt - majd én lerendezem a maradék problémámat alapon). Ha gyereket akarok, akkor sajnos bele kell húzzak.
Közös feladat, hogy találjuk meg az életörömöt, mert ezzel is vonzást gyakorolunk a mi kis fény-lényünk felé. Hát ez most nehéz lesz. Apukám még egy darabig itt lesz, addig kényelmetlenül élünk a lakásban, és nem a saját ritmusunk szerint. Mostantól belépett a lelkiismeret furdalás is, mert ki akarjuk rakni szegényt. Hihetetlen érzékkel még csütörtök este rákérdezett beszéltünk-e az öcsémmel, meddig maradhat, stb. mi pedig elmondtuk neki az igazat. Azóta látványosan szenved, és pakolgat, mintha már holnap mennie kellene. "Majd legfeljebb elalszom egy matracon a kamrában... vagy a gyerekekkel" na persze. Arra nem vették eddig a fáradságot, hogy reagáljanak a levelemre, heteken át fel se hívják. Szegény nagyon érzi, hogy nem várják vissza. Mi viszont lemondtunk az örökségünk egy jelentős részéről cserébe azért, hogy ők fogják őt gondozni. Ez helyzet így nagyon nem korrekt senki felé. És tudom, hogy meg lesznek sértve, és úgy érzik nem segítettünk nekik, ebben már most biztos vagyok.
Ráadásul a párom dereka újra elkezdett fájni, iratott fel gyógyszereket (izomlazító, gyulladáscsökkentő), szépen megyünk visszafele.
A hétvégén ki akartam menni futni, vasárnapra kirándulást terveztem. Erre pénteken havazott, ma és holnap pedig az eső esik.
Nekem a jövő hét tele lesz túlórával, a párom pedig tegnap több kollégájával is vitázott. Nem szeret már ott lenni, de a stabil angol tudás nélkül nem tud tovább lépni, csapdában érzi magát szegény. Ráadásul a részlegének újra költöznie kell (most a központból kirakják őket a Lurdy-ba), emiatt el fog távolodni attól a területtől ahova elkezdett bedolgozni, mert szeretne oda átkerülni. Ez is elkeseríti szegényt. Szóval hasítunk az életöröm felé.

Mindig van valami újabb gond

Úgy tűnik ismét rosszul itéltem meg dolgokat. Az egész azzal kezdődött, hogy tavasz közeledtével felvetettem a két testvéremnek, hogy apukám ideiglenes (1-2 hónapos) tartózkodása most már kicsit hosszúra nyúlt, hisz a hatodik hónapban járunk, és ahogy az öcsémmel beszéltem az építkezés kényelmes haladtáról, hát már május is bőven felmerült. Ami azért már kilenc hónap lenne. A napi kényelmetlenségektől eltekintve nem zavarna, hogy itt van, ennél sokkal bosszantóbb számunkra, hogy nem érzik azt, hogy
- szivességet teszünk
- anyagilag és fizikailag is megterhelő ez számunkra
- nekünk is elég sok gondunk lenne (párom dereka, lombikozás)
- egy 82 éves embert azért eléggé megvisel ez az ide-oda költöztetés
- hiányzik neki a saját otthona amit épített
- hiányoznak neki az unokák
Több bosszantó dolog is van még a háttérben. Pl. mikor átköltözött hozzánk a bátyáméktól szeptemberben, akkor csak nyári ruhái voltak. Hiába kértem téli ruhákat, meg se hallották. Kénytelenek voltunk újakat venni neki, mert mégse csinálhatja végig a telet télikabát és meleg ruhák vélkül. De szokás szerint ők csak a saját dolgaikkal vannak elfoglalva, minden más lényegtelen. Épp ezért mivel úgy éreztük kezd beláthatatlan lenni az építkezés befelyezése, nálunk viszont el fog kezdődni a lift felújítása (a kilencediken lakunk, és vagy gyalog vagy a szomszéd lépcsőházból a tetőn át lehet majd átjutni mihozzánk), ezért ennek a ki nem mondott halogatásnak egy időkorlátot kell végre szabni. Így hát felvetettem a kérdést, hogy akkor onnantól hogyan tovább? Meg kell mondjam elég érdekes reakciókat kaptam a kérdéseimre, leveleimre.
Az öcsém természetesen nem értette miről beszélek, majd a végén egy vállvonással elintézte, akkor majd megkéri a bátyámat, hadd költözzön vissza.
A bátyámék is csak sokadik fordulóra értették meg, hogy mi is a mi gondunk, de ők kerek-perec kijelentették hozzájuk vissza nem mehet (ezt az öcsém még nem tudja). Majd még a sógórnőmtől kaptam egy-két jó tanácsot, hogy ezt a rengeteg keserűséget tisztázzam ki magamból, mert én mindent csak magamba zárok. És mindig mindent én oldok meg, túl sok mindent veszek magamra.
Na és ezt kicsit már soknak tartottam, mert egyrészt úgy érzem tényleg változtam az elmúlt 5-6 évben, de ezek szerint ők nem látják a változást. Vagy pedig azért mert összefoglaltam az elmúlt 1-1,5 év tapasztalatait, azt gondolja én naponta ezen rágódom? Sok minden zavar az öcsém elfordulásával kapcsolatban (anyukám halálát követően a sógórnőm teljes mértékben leválasztotta őt a mi családunkról, csak az ő családja számít, hiába vagyok két gyereküknek is a keresztanyja). Valóban nehezen fogadtam el dolgokat, de túl vagyok rajta. Az más kérdés, hogy most 1-2 dolgot (pl. a téli ruhák hiányát) felhoztam. De én ezt jogosnak éreztem, nem pedig sérelemnek.
Mindenesetre úgy tűnik nem érzi úgy a családom, hogy én változtam volna. Mikor megkérdeztem erről a páromat, azt mondta, hogy hát tényleg eléggé zárkózott vagyok, és nagyrészt egyedül hozom meg a döntéseimet. Persze lehet, hogy tényleg változtam, csak ő nem ismert engem korábban.
Úgyhogy most itt állok meglőve, hogy valóban változtam-e. Szerintem igen, de ezt lehet csak a munkahelyi dolgoknál érezni, mert ott sok mindent elengedtem, és már nem tartok mindent akkora konrtoll alatt mint korábban. Nem tudom, mert mindent nem engedhetek el. Vezető beosztásban vagyok, árakat kell tárgyaljak, ezért egész nap döntéseket hozok, többnyire egyedül, aztán ezt eladom az ügyfeleinknek is. Szóval lehet hogy tényleg nem változott semmi? Ez azért elkeserítő ha tényleg így van. Ennyire nem látom reálisan magamat? Nem tudom. Mindenesetre most még ezen is agyalhatok, mintha nem lenne épp elég minden más.
Persze a tegnapi levelemre, ahol a konkrét kérdést felvetettem (mi legyen áprilistól), még egyetlen választ sem kaptam. Így hát továbbra is várunk.

A bizalomról

A tegnapi bejegyzésemben utaltam rá, hogy nálam a bizalom mennyire rossz alapokon állt. Ez sajnos rengeteg mindenre kihatott az életemben. Magam se gondoltam, hogy milyen sok problémámnak ez az okozója. Amit én anno tapasztaltam, azok a következők voltak:
- az életben egyedül vagyunk
- az élet minden területén csak magamra számíthatok
- a problémákat egyedül kell megoldani
- barátok? kik azok? én nem értem mit tudnak az emberek  folyton egymásnak nyavajogni a gondjaikról
- ha az ember másokra bíz dolgokat azzal csak tetézi a problémát, mert nem úgy alakulnak ahogy ő gondolta (külalak, kivitel, végeredmény, stb.)
- ha valakiről úgy gondolom nem tud elvégezni egy feladatot, akkor inkább rá se bízom
Ez aztán odáig vezetett, hogy minden problémámat magamban hordoztam, rengeteget dolgoztam mások helyett is és ezáltal benne tartottam embereket olyan helyzetben ahonnan régen tovább tudtak volna lépni azért, mert kiderült volna az arra való alkalmatlanságuk. Ezt én egyfajta védelemnek gondoltam, de rá kellett jönnöm nem így van. Ez igaz volt a munkahelyemre és a házasságomra is. Én voltam a felnőtt, a volt férjem pedig a gyerek, aki még keresi önmagát. Csak amikor már belebetegedtem ebbe a helyzetbe (depresszió), akkor kénytelen voltam rengeteg mindennel szembesülni. Sokáig el tudja nyomni az ember önmagát, de ezek előbb-utóbb visszaütnek. Én nem figyeltem időben a jelekre , ezért keményebben kaptam mindent vissza. Kb. másfél év gyógyszerszedés és pszichoterápia után jutottam el oda, hogy elváljak, aztán már a kineziológus segítségével tudtam a tudatalattimból szépen összerakosgatni a képet, hogy mi is vezetett idáig. Amivel nehéz volt szembesülni (most is nehezen szántam rá magamat, hogy elmenjek pedig tudom, hogy hasznos) de végül segített megérteni, és megbocsájtani dolgokat.
A szülők nem is gondolják, hogy mennyi negatív hatást gyakorolnak a gyerekeikre óhatatlanul. Én egy fejlődési rendellenességgel születtem, amit nem vettek észre. Viszont ennek köszönhetően kb. 6 hónapos koromtól kezdve folyamatosan beteg voltam (40 fokos láz, hányás, kiszáradás, stb.) és végül mindig a kórházban kötöttem ki. Folyamatos kivizsgálások, antibiotikumos kezelések, majd 2 hét után hazaengedtek. Ennek a hatása tartott kb. 1-2 hónapot, aztán minden kezdődött elölről. Ennek köszönhetően igazából egy kívülálló lettem mindenhol. Talán az ovi volt még ahol be tudtam illeszkedni a közösségbe, de mire iskolába kerültem, az otthon-kórház idő szakaszok egyre rövidültek. Az antibiotikumok egyre kevésbé hatottak, így egyre gyakrabban voltam benn kiszolgáltatva az orvosok kénye-kedvének a különböző vizsgálatokra. 7 éves koromra a szüleim háziorvosa megelégelte ezt a helyzetet és elvégeztetett néhány alapvető vizsgálatot (konkrétan labort, ami nélkül ma már szóba se állnak az emberrel), és a vizelet eredménye alapján kiderült, hogy a vesémmel valami nagyon nem stimmelhet. Bekerültem hát a Heim Pál kórházba, ahol immár célirányosan kivizsgáltak, és kiderült a jobb oldali vesém kettős üregrendszerű, viszont az alsó rész nem működik. Ennek köszönhetően a méreganyagok nem szívódnak fel, hanem benn maradva a szervezetben gyulladást okoznak. Pár hónapos gyógyszeres kezelést követően rá kellett jönnük nincs más megoldás minthogy ki kell venni, mert már teljesen tönkrement az eltelt évek alatt. És itt csúcsosult ki az én bizalmi problémám. Mert anyukám szegény nem tudott ezzel az egész helyzettel mit kezdeni. Már eleve rosszul élte meg a betegségemet, mert a kórházban mindig is rosszul érezte magát, ezért szinte menekült onnan. Engem sose látogattak benn – míg a többi gyerekhez naponta jöttek. Akkoriban nem tudtak benn aludni a szülők (70-es évek), a bejárás is nehéz volt, pláne még két gyerek otthon. Felnőtt fejjel mindezt megértem, de gyerekként azért ez elég nehéz lecke volt az élettől. És akkor jött ez a műtétes dolog. Addigra én már sokkal érettebb lettem a koromnál, így ha megmondták mi vár rám én nem hisztiztem, szó nélkül viseltem minden fájdalmat. Csak tudjak róla, fel tudjak rá készülni. A műtétet viszont csak gyanítottam, azt a szüleim (főleg anyukám) végig tagadta. Mikor bevitt a kórházba, akkor is egy benti gyerektől tudtam meg (kinn ültem a folyosón és vártam a fevételre), hogy engem meg fognak műteni, mert ott mindenkit megműtenek. Mikor anyukám kijött az orvostól és nekiszegeztem a kérdést, akkor is csak tagadott, majd szinte kirohant, otthagyva engem egyedül. És természetesen megműtöttek. Nem kell mondanom, hogy itt a szüleimbe vetett bizalom is nullára épült le. Ennek köszönhetően egy önálló világot építettem fel magamnak, jó sok tüskét növesztve, mert természetesen a gyerekeket se kell félteni a közösségekben. Nagyon gonoszak tudnak lenni egymással. A kamaszkorom egy rémálom volt, szerintem már akkor depressziós voltam, de senki nem vette észre. Én nem szerettem iskolába se járni, alig vártam, hogy dolgozhassak és a magam lábára állhassak – ne legyek senkire se utalva. Szóval nehéz kezdetek voltak ezek, és nem kívánom senkinek se. Mikor a pszichológusommal végigmentünk ezeken, akkor már szinte rám kiabált, hogy hogy tudok erről ennyire tényszerűen, érzelemmentesen beszélni, hisz ez borzasztó. De én akkor ezt nem éreztem annak. Én annyira lenulláztam magamban az érzelmeket, hogy ezt nagyon nehezen tudtam csak visszahozni.Nagy érdeme van benne a jelenlegi páromnak is, hogy ez ennyire is visszaépült. De el kell fogadjam, hogy vannak még egyéb problémáim is, amit lelkem mélyén én gyanítok és ezek egy része részben ide is köthető, mégpedig a függetlenség és a kontroll teljes elvesztése. Gyanítom még mindig kihatnak ezek a dolgok most is, csak ezeket most még mélyebbről kell előásni. Nem mondom hogy várom a pénteket L.

Első lépés

Tegnap estére már nagyon ki voltam. Fizikailag is rosszul éreztem magamat, és a lelki része is nehéz volt, alig vártam már hogy hazaérjek. A párom is így volt vele, nem volt kedve egyedül hazamenni, ezért végül elkanyarodtam érte. Aztán kitalálta, hogy vígasztalódjunk – együnk, igyunk. Én annyira szarul voltam, hogy még bűnözni se volt kedvem, beértem egy fél tábla csokival és a szokásos vodka-narancsommal. Ő azonban szépen megcsapolta a Bestillo Málna készletét. Nemsokára úgy nevetgélt mint egy éretlen kamasz J. Az édességkupacból szerencsére csak a kókuszcsókot tüntette el, és reggel mikor megmérte magát azzal szembesült, hogy fogyott egy kilót. Tipikus pasi! Eszik, és erre fogy. Most már lekörözött, mert -16 kilónál tart, én pedig csak -14,5-nél. A reggeli torna végül elmaradt, mert hajnalban nagyon fájt a hasam, és elég erős is most a vérzésem. Nem tudom ez így marad-e, vagy csak a lombik miatt ilyen most (bár előtte levő is hasonló volt már), de tényleg egyre intenzívebb a dolog, ami abszolút a paleo étrendnek köszönhető. Bevallom őszintén én sem hittem benne, de úgy tűnik mégiscsak működik a dolog. Üzenem azoknak akik esetleg gondolkodnak még, hogy elkezdjék-e a diétát, hogy csak bátran, mert pár hónap után igen is érzékelhető már változás.
És hogy ne csak azonnal listaszegésről számoljak be, ma elértem a kineziológust is akihez korábban már jártam, péntek estére kaptam is hozzá időpontot. Meglátjuk milyen lesz. Legutóbb (4-5 éve volt mondjuk J ) elég durva élményem volt amikor regressziós utazásban volt élményem, de segített. Akkor a bizalmi rendszereket kellett újraépítenem, mert nálam az sajnos elég csehül állt. Most már azért sokkal jobb a helyzet, remélem itt is találunk valamit, hátha lendít ez is egy kicsit majd a dolgokon.
Ma névnapom alkalmából többen is köszöntöttek. Ennek kapcsán előkerült egy régi búvár ismerősöm is. (A 2007-es tájföldi búvártúrát követően - én nem tudom mi volt akkor a levegőben-, de szinte minden pár szétment a csapatból, egyedül egy házaspár tartja még a frontot.) Írt egy sms-t, felhívtam és beszélgettünk kicsit. Neki közben megszületett a harmadik kisfia is (ez már az új férjétől). Sajnos szinte azonnal vissza kellett mennie dolgoznia, hogy ne veszítse el az ügyfélkörét. Szegényebben ugyan mint korábban, de mindenképpen boldogabban élnek. Örültem, hogy újra beszéltünk.
Azért mára sajnos negatív élményből is kijutott. Egy másik ismerősömmel ebédeltem, aki elmesélte, hogy októberben elköltözött a párjától, miután annak szeretője írt neki egy levelet. És amikor szembesítette őt ezzel az egésszel, akkor természetesen mindent tagadott. Annyit azért bevallott, hogy ismeri a nőt, de semmi mást. Most megy az egyezkedés, mert házasok ugyan nem voltak, de a közös lakáshitel összeköti őket. Persze a lelki nyomást is gyakorolja még rá (rosszul döntött, majd amikor negyven évesen még mindig egyedül lesz be fogja ezt látni, stb., stb. – mintha az én volt férjemet hallanám), de most már kicsit kezdi ő is összeszedni magát. Mondtam neki, hogy kitartás, és szerintem mindenképpen megéri a váltás. Kell ugyan pár hónap míg az ember összerakja újra a darabokat, de utána biztosan jobb lesz.
Én amikor túl voltam ezen a szakaszon és még nem volt új partnerem akkor is boldogabb voltam, mint a rossz házasságomban. Persze nem jó egyedül, de annál azért jobb mint amikor az ember önértékelését a másik folyamatosan lefele nyomja. Ennek kapcsán újra felértékelődik az én férjem, aki sokszor még a gondolataimat is kitalálja. Erre persze azt mondja ne gondolkodjak olyan hangosan, de ez számunkra is hihetetlen, hogy ennyire egy hullámhosszon vagyunk. És, hogy pont az interneten találjunk egymásra! De erre mondom én, hogy vannak még csodák. Ha így rendelték, akkor nekünk találkozni kellett. Hol máshol tudtunk volna? Nehéz már negyven környékén ismerkedni, mert megváltozott a világ. Nem mindig pozitív ez a változás, de sajnos alkalmazkodni kell a körülményekhez. Persze nem mindenhez, csak amit jó érzéssel tudunk vállalni. Ha csak a korábbi búvárcsapatunkra gondolok, akkor szinte mindenkinek bejött. Remélem Neki is jót fog tenni ez a váltás.

Tettek és tervek

Mivel már hajnalban felébredtem, és nem tudtam visszaaludni, így felkeltem ötkor és megcsináltam a tesztet. Az eredmény ezúttal is negatív lett, így szomorúan visszabújtam az ágyba. Mivel a párom nem ébredt fel, ezért hagytam had pihenjen, és egyedül rágódtam tovább a dolgon. Aztán húztam egy egyenleget – mi az amit a legutóbbi lombik (október) óta megtettem és mi az amit nem.

A tettek listája :
- szigorú gluténmentes diéta – vagyis a paleolit étrend betartása / ok
- fogorvos – van-e esetleg rossz fogam – egy fognak sajnos hosszában kettétörött a gyökere, mely alatt egy tályog alakult ki, ezt kihúzták, szépen begyógyult / ok
- elkezdtem újra futni – ezt decemberig tartottam is, utána viszont leálltam a mozgással / nem ok
- elkezdtem az öt tibeti jógagyakorlatot, de ezt abba is hagytam / nem ok
- fogytam öt kilót
- amikor megcsináltam a tesztet és szembesültem a pozitív eredménnyel bepánikoltam, és sajnos nem is maradt meg – azt gondoltam ezt én már rendbe tettem magamban, nem kell kineziológus segítsége, de ezt újra kell gondoljam / nem ok

A teendők listája:
- diétát továbbra is, és szigorúan betartani
- édességek minimalizálása
- tovább fogyni
- mozgást azonnal elkezdeni (holnaptól jóga, majd a futás ahogy reggel is kezd világosodni)
- kineziológus, hátha tényleg van bennem valamilyen belső gát amit én a tudatommal nem érzékelek
- kirándulások tervezése a hétvégi hosszabb mozgás érdekében
- májusig mindenki gondolkodik magában az örökbefogadáson (ezen már régóta rágódunk, de van bennünk egy gát), majd döntünk, hogy belevágunk-e
- ahogy számoltam a következő lombik júliusra fog esni – minimum 3 hét szabadságot kiveszek
- júniusig el fogunk menni valahova pihenni legalább egyszer, és egy hosszabb 3-4 napos túra (Ausztria, Szlovákia) is beiktatásra kerül
- elkezdem a fotós tanfolyamot
- nekilátok újra az angoltanulásnak, cél a felsőfokú nyelvvizsga

Most nagyjából ennyire jutottam. Apránként fel kell építeni az elkövetkező négy hónapot, mert tervek nélkül sajnos úgy érzem nincs értelme semminek. Kell valami amit várok, és tovább visz,mert pillanatnyilag csak egy nagy ürességet érzek. Próbálom a gondolataimat abba az irányba terelni, hogy félig telinek lássam a poharat, de most inkább az üres rész dominál. Tudom, hogy hálás lehetek a sorsnak amiért 36 évesen újrakezdhettem az életemet, 38 évesen pedig újra egy független párt találtam, és tényleg hihetetlen módon összeillünk. Másnak még ennyi se jut ki, mert egyedül van, vagy egy rossz kapcsolatban vergődik mint anno én. De sajnos az emberi természet már csak ilyen. Mindig többre vágyik, és nem azt nézi amilye van, hanem amit még szeretne L.
Erősen gondolkodtam rajta, hogy elmenjek-e még vérvételre is, hogy 1000%-os legyen az eredmény, de már elkezdődtek a menstruáció első jelei, így nem látom értelmét. Megvárom pontosan mikor jön meg, aztán kérek egy időpontot áprilisra az orvoshoz, hogy megbeszéljük az ütemezéseket, hogy még a nyári szabadsága előtt bele tudjunk vágni az újabb körbe. Ahogy ezt most számolgattam, várhatóan június-július lesz. Addig pedig várunk és túlélünk.

Keresztszülők lettünk

A mai napon keresztszülők lettünk. És végre egy lányé, mert nekem már három keresztfiam is van, a páromnak egy. Ez az első közös, és lány J. Reggel kicsit elnéztük az időt, de még épp időben értünk a templomba, ahol már vártak bennünket a többiek, és a presbiter is felbukkant hamarosan. Bevezetett bennünket a templomba és megmutatta hova üljünk, majd elkezdődött az istentisztelet amit mi kíváncsian vártunk. A hétfői találkozót követően ugyanis mindkettőnkben pozitív nyomott hagyott, ahogy a tiszteletes úr összefoglalta a keresztény hitvallás lényegét. A szertartás rövid volt, és Nórika sem sírt, hisz már kilenc éves J. Majd ezt követően kiültünk mi is a normál padsorokba, és elkezdődött a rendes beszéd. Ami azért kiutalt a keresztelői ige által elhangzottakra, és végül egész kerek kis mondanivaló lett belőle. Mikor kijöttünk megbeszéltük, hogy ha legközelebb valamilyen egyházi ünnep alkalmával templomba megyünk, akkor inkább ide jövünk, mert a nálunk lévő pap (hiába van a szomszédban a templom) nem igazán üti meg ezt a szintet. Még nem sikerült sose kihámozni semmit a mondanivalójából, pedig tényleg sokan járnak oda, vasárnaponként alig találni parkolót a házunk előtt.
A hirdetmények között természetesen egy kis kampányolás is elhangzott, miszerint az alapítványuknak is lehet az 1%-ot utalni, melyről részleteket a web oldalukon találhatunk (www.refcsepel.hu). Ma este rá is néztem, és egy éves eseményekre utalnak a nyomok – amióta átvette ezt a körzetet, mert korábban Gyöngyösön szolgált. A párom még rákeresett a nevére, és elég sok pozitív hozzászólást talált, ezért úgy tűnik elég aktívan próbálják építeni a közösséget, ami szerintem nem rossz dolog.
Ezt követően az ebédet egy Trófea-grill étteremben költöttük el, ahol azért sikerült rendesen belaknia a csapatnak. Nagy örömmel vettem tudomásul, hogy minden gond nélkül tudtam tartani a diétát. A párom persze elhajolt, mert mindenféle süteményekkel tért többször is vissza az asztalhoz, ezért az anyósom meglátogatását követően még gyorsan felugrottunk a Normafához egy sétára, hogy lejárjuk kicsit az ebédet. És sajnos el is ment a hétvége. Dolgozni nekem nem volt kedvem, így a jövő héten biztosan túlóráznom kell, de most már ez is mindegy, hisz szinte biztosak vagyunk a negatív eredményben. De ezt majd holnap reggel megtudjuk.

Tesztek

A ma reggel a tesztek reggele. A legutóbbi lombik alkalmával is készítettünk egy korai tesztet, ami 85%-os biztonsággal mutatja ki már három nappal a menstruáció előtt a terhességet. Akkor az pozitív lett, de aztán mire vérvételre került sor már negatív lett az eredmény. Igaz akkor iszonyatosan stresszes voltam (apukám akkor költözött hozzánk és a testvéremék nem vállalták őt még egy hétig hiába kértük). Épp ezért tesztelendő az akkori eredményt (valóban pozitív volt-e vagy csak a hormonok nem ürültek még ki teljesen) úgy döntöttünk ma reggel csinálok egy tesztet, és majd a hétfői eredményt is ha hozzáadjuk akkor talán kicsit okosabbak leszünk. A ma reggeli sajnos negatív lett. Még nem adom fel a reményt, de el kell fogadjam a tényt, hogy várhatóan nem tapadtak meg. Szerdán nagyon szarul voltam, éjjel is többször felébredtem annyira görcsölt a hasam, azóta viszont semmit nem érzek. Így lehet aznap vége is lett az egésznek. Fel kell tehát vértezni magunkat hétfőre, amikor a vérvétel eredménye 100%-os lesz. Azt még nem tudom hogyan tovább. Belevágjunk-e most a lefagyasztottak beültetésébe, vagy pedig 4 hónap múlva újra nekifutunk egy teljes lombik programnak. Várhatóan mi a második megoldásra szavazunk, és ha akkor sem sikerül, akkor tényleg nem tudom mi legyen. Na de ne szaladjunk ennyire előre, várjuk ki a hétfőt.

Ma végre kisütött a nap is, és vannak szép virágaim amit a héten kaptam, kipróbáltam hát a makró objektív lencséket amiket kintről rendeltem. Még nem az igazi az eredmény, de egy kis gyakorlással (főleg a fókusz beállítást kell még kitapasztalni) szerintem jók lesznek. Ez mindenképpen pozitív eredmény, hisz ez így töredékébe került mint egy makró objektív. 

Most viszont elindulok mert rengeteg intézendő van még hátra, és még a piacra is be szeretnék ugrani, mert sertés húst terveztem készíteni, azt viszont kizárólag egy helyről szerzem be a Fény utcai piacon. És ha szerencsém van még elkapom a kecske sajtos nénit is. Nagyon finomak a termékei, és saját nevelésű állatok tejéből készíti őket, így ez tökéletesen megfelel a paleo elveknek is. A kedvencem a kurkumás kecskesajt. Hmm, megyek is :).

Végre péntek!

Hát ez a hét nem lett annyira laza mint terveztem. Tegnap sikerült nyolcig benn maradnom, amit a férjem már rezignáltan vett tudomásul. Még felköszöntöttük apukámat névnapja alkalmából, aztán én mentem is aludni, mert valami elképesztő módon fájt a fejem. Ez a melegfront teljesen kikészít.

Ma pedig szülinapom lévén a kollégáimtól kaptam egy igazi paleo brownie csokitortát! J Úgy döntöttem ma kivételesen nem fogok túlórázni, de ennek az az ára, hogy hétvégén dolgoznom kell otthonról. Igaz ez most kicsit könnyebben fog menni, mert a páromnak mindkét nap be kell mennie a munkahelyére, de azért ez így nem az igazi tudom. Viszont jobban járok, mintha jövő héten végig éjszakáznom kellene, mert sajnos annyi minden összejött itt az utolsó két napra, hogy azt se tudom hol áll a fejem L.

Most valahogy nagyon nem akarják az égiek, hogy nyugalom legyen. Ez a hét mindenki számára (a közvetlen környezetemben) annyira feszült volt, hogy tényleg alig várta mindenki, hogy véget érjen a hét. Vannak ilyen hetek. Remélem a következő jobb lesz J.

Szerda

Lassan eltelik egy újabb nap. Ma már szerencsére nem vagyok annyira nyűgös, de azért a kétségek még mindig bennem vannak. Annyira jó lenne, ha már hétfő lenne. Komolyan mondom a beültetés utáni két hét nehezebb mint az eleje. Mert ha nem sikerült, akkor csak a kétségek vannak, hogy vajon mi nem működött? Mindenesetre megy a "centivágás", és már csak ötöt kell aludni a tesztig.
Tegnap kicsit okosabbak lettünk a párom gerincét illetően is. Van két kiszakadt gerincsérve, amivel igazából már nem lehet semmit kezdeni. Mivel a fájdalom számára pillanatnyilag elviselhető, ezért most "csak" injekció kúrát fog kapni a gerince mentén, hogy csökkentsék a gyulladást, és kicsit megerősítsék a helyi alsó hátizmokat. A heti egy gyógytornát pedig meg kell emelni háromra, legalább nyárig. Ez persze újabb rossz hír a pénztárcánknak, de hát ha ez az ára annak, hogy szegénynek végre javuljon a dereka, akkor nem igazán van más választásunk. Így jövő héttől elkezdődnek ezek a kezelések is.

Kedd

Bár laza hetet terveztem, azért kezdenek összecsapni a hullámok a fejem felett, ami nagyon bosszantó, mert se kedvem, se energiám nincs most a túlórázáshoz. Mielőtt elmentem szabadságra, több futó ügyet is elindítottam, még múlt héten is leveleztem a kollégákkal, aztán ma behívott bennünket a főnököm, hogy akkor rakjuk össze az anyagot, ami persze semmit nem haladt előre. Ezért most még ezek is tetézik a napomat az új kéréseken felül :(.
Ez a vacak hó is csak esik, nekem pedig (talán front hatására?) majd szétmegy a fejem, ráadásul a derekem is fáj. Tegnap is alig vártam, hogy hazaérjünk a plébániáról. Megittam a vodka-narancsomat, nyolckor pedig már mentem is lefeküdni, és szerintem ma is ez lesz. Gyógyszert nem akarok bevenni, de a pihenés tegnap is jól esett. Reggel igaz nehezen mozogtam, de estére azért bejáratódik a derekam is. Az íróasztal mellől rossz felállni, és az első pár lépésnél elég viccesen nézek ki. Remélem a héten azért ez is jobb lesz. Amit még észrevettem, azok az alhasi görcsök. Van, hogy éjjel is felébredek rá. Nagyon remélem, hogy ezek a beágyazódás miatt vannak, és jövő héten végre pozitív lesz a teszt, mert most csak ez tartja bennem a lelket. Annyira jó lenne ha ez most sikerülne!!! Nem vagyok irigy senki terhességére, babájára, de most már elkezdett újra frusztrálni ez a téma. Házon belül is elindult a pletyka, hogy valaki terhes, és mint írtam korábban két 13. kerületi kolléganőm is az, ezért már most elszomorít, hogy újabb tagokkal bővül a FB-on posztoló gyerekes ismerőseim száma. Tök jó, hogy felteszik a képeket, és tényleg örülök mikor látom őket, de ugyanakkor el is szomorít a dolog, hogy vajon nekem részem lesz-e ebben valaha? Nagyon remélem, hogy igen, és nem a szokásos menstruáció előtti depi beszél belőlem. Ha ez a harmadik lombik sem sikerülne, most úgy érzem újra nehezen venném rá magamat a folytatásra. Bár most annyiból jobb helyzetben vagyunk, hogy vannak fagyasztott embriók is. De félre a negatív hangulatokkal! Gyorsan befejezem még a munkámat, aztán hétkor irány haza!

Hétfő

A mai napra már két ügyfeles megbeszélést is beszerveztek a kollégák, így reggel még elég rohanósnak tűnt a nap, de próbáltam mindent lazára venni. A 10 órás találkozó egész gyorsan lezajlott, és szerencsére nem angolul volt (mínusz 1 stressz faktor számomra :) ), a délutánit pedig lemondta az ügyfél betegség miatt. Hurrá! Még hatra ki kell menjünk Csepelre, hogy bemutatkozzunk a papnak, merthogy keresztszülők leszünk. Szegény kislány mivel már kilenc éves, több mint egy éve felkészítőre jár, hogy megkeresztelhessék. Most végre a célegyenesbe ért, de még rajtunk megbukhat(?) a dolog. Remélem minden rendben lesz, csak nem talál bennünk semmi kivetnivalót. Igaz egyházi esküvőnk nem volt, de ez csak nem lesz akadály. Bár az egyházaknál ezt sose lehet tudni.
Tehát ezt még gyorsan letudjuk, aztán irány haza pihenni. És persze a jól megérdemelt vodkámról se feledkezek meg.

Heti összegző

Ez a hét nagyon gyorsan eltelt, már csak egy van hátra a tesztelésig. Az utolsó injekciót is beadtam reggel, mostantól már csak az Utrogestan megy.

Reggel megejtettem a szokásos mérlegelést is, és örömmel jelenthetem lement végre 30 dkg. Ami ugyan nem sok, de figyelembe véve, hogy november óta meg se moccant a mérleg, ráadásul a sok injekció miatt megint fel vagyok puffadva mint egy lufi azt gondolom ez igenis szép eredmény.

A napi ivásokat is sikerült betartanom, a vodka-narancs jó kombinációnak bizonyult. Ettől nem ráz ki a hideg mikor lenyelem, a narancslé pedig az emésztésemre is jó hatással van. Jövő héten ugyan nem tudom hogy fogom ezt megoldani, hisz autóval közlekedek, de majd még gondolkodom rajta. Mert ezen a héten mindig reggel ittam, és a munkahelyi stresszt is jobb lenne elkerülni. Lehet áttérek BKV-ra, vagy ha beértem suttyomban iszom egy keveset :).

 Ebéd után sétáltunk egy nagyot a szigeten. Mikor esik a hó az szép, de a latyakra nagyon nem vágyom. Én már szeretném letenni a télikabátot és a csizmát, mert már nagyon unom a telet. Úgy érzem sose lesz vége, persze a gyerekek nagyon élvezték a szánkózást, és a kinn lévő kutyák is vadul ugráltak a hóban, de a hétköznapokban a városban nem az igazi a hó. Sajnálom, hogy nem ezen a héten esett mikor lenn voltunk Tiszafüreden, mert biztos, hogy szebb lett volna a táj és a tó is. De hát ez van, ezt kell szeretni :).

Pi élete

Tegnap este befejeztem a könyvet amit olvastam. A címe Pi élete. Már régóta nézegetem, aztán láttam a film előzetesét, és a kommentárt, miszerint a 3D-t erre a műre találták ki. Nagyon látványos lett, és nem estek túlzásba sem a rendezők, így a film elég hitelesre sikeredett. Mivel moziba mostanság nem jutottunk el, ezért gondoltam itt az ideje elkezdeni a könyvet, ami három, de igazából két részre osztható. Az első részben az indiai gyermekkor és a környezet hatásai alatt felnövő Pi életébe kapunk bepillantást. Ez a része nekem nagyon tetszett a könyvnek, tele van nagyon szép gondolatokkal. Ennél a szakasznál úgy voltam vele, ha elolvastam a könyvet, akkor most már tényleg megnézem a filmet!
Aztán elérkeztünk a második részhez a hajótörés és az azt követő túlélésért folytatott harc leírásához. Mit mondjak. Lehet, hogy az én fantáziámmal van a gond ami igen élénk (már a Harry Potter könyvek némely jeleneténél se tudtam elképzelni, hogyan  fogják a brutálisabb részeket megfilmesíteni - pl. mikor Voldemort újra testet ölt a temetőben, mert nálam ez egy igen véres szeánsz lett volna), de a leírás annyira részletes, hogy én igen lassan haladtam a történettel, mert sokszor kicsit gyomorfogató volt számomra. Ennél a szakasznál átértékeltem a dolgot, és úgy döntöttem mégse nézem meg moziban, pláne nem 3D-ben!
Aztán a könyv végén természetesen van egy csavar, ami kétféleképpen is értelmezhetővé teszi a történetet. Ráadásul találtam benne egy kis ellentmondást is. Van ugyanis benne egy savas sziget, melynek egy darabját a csónakjához köti, a kötelet azonban másnapra szétégeti a sav. De akkor az hogy lehet, hogy ő napokig a szigeten élt, amihez szintén ezzel a kötéllel rögzítette a hajóját egy fa lapát segítségével. Azt akkor hogy-hogy nem oldotta fel a sav?
Ettől eltekintve a könyv szerintem jól megszerkesztett, szinte végig érdekes, és sok-sok túlélési praktikát is megtanulhatunk belőle. Legfőképpen azt, hogy hit és cél nélkül sajnos csak veszíthetünk - akár az életünket is.

Egy kis egri romantika

Az arborétumban tett séta után úgy gondoltunk Egerben fogunk ebédelni. Még kapcsolatunk hajnalán jártunk itt utoljára, és hát természetesen szépek az emlékek, így evidens volt, hogy ha már a környéken járunk akkor bekukkantunk ide is. Ezúttal a vár felé felvezető óvárosi részen erre a sarok szállodára esett a választásunk a célholdban lévőre :) ), és azt kell hogy mondjam várakozáson felüli volt az étel. A párom előételnek kecskesajttal töltött datolyát evett céklával, majd roston sült füstölt pisztrángot grillezett cukkínivel. Amit utána lefolytott egy kis kávéval és somlóival. Én ennél jóval szerényebb voltam, mert sütőtökkrémlevest ettem vaníliás libamáj szelettel, majd grillezett gomolyát narancsos salátával. Komolyan mondom valami mennyei volt! Képek sajnos nem készültek, mert a párom szigorúan megtiltotta (ne égessem őt az étteremben), de érdemes lett volna, mert a tálalás is szemgyönyörködtető volt. Ide egészen biztosan visszajövünk még!

Az ebédet követően sétáltunk még kicsit a városban, és megállapítottuk, hogy még akár számomra is élhetőnek tűnne. Én sajnos megrögzött pesti, azon belül is belvárost imádó vagyok, így én nagyon nehezen tudnám máshol elképzelni az életemet. De itt még a hidegben is volt akkora élet, hogy ne érezem kihaltnak a várost. A zegzugos kis utcák, és az árjáróházak pedig kifejezetten tetszettek, ezeket pesten is nagyon szeretem. 

Visszaérve a szállodához még épp elkaptuk a naplementét. Parkolni kicsit már nehezebb volt, mivel érezhetően megszaporodtak a vendégek, így a bejárat közeli helyek meg is teltek (főleg mivel jó magyar szokás szerint a kétszemélyes helyekre középre álltak).

A vacsora svédasztalos volt nem túl nagy választékkal, amit le is rabolt a társaság mire lementünk, így a záróvacsora kicsit negatívra sikeredett, de mivel nem voltunk túl éhesek ezért most ezt sem bántuk. Holnap pedig irány haza!

Erdőteleki Arborétum

Ma végre kisütött a nap, így egy nagyobb sétára indultunk a nem messze lévő Erdőteleki Arborétumba. Igaz, hogy tél végén nem a legszebb arcát mutatja a természet, azért így is érdemes volt ellátogatnunk ide. Mivel nem volt nyitva, így a kapun lévő tábla alapján csöngettünk, de nem jött ki senki. Szerencsénk volt, mert nemsokára megérkezett a gondnok, aki végül beengedett - de csak mert épp arra járt. Kicsit megtoldottuk a belépők árát (600 Ft/fő), és így mindjárt akadt egy kis dolga hátul, míg mi körbejártuk a kertet. A park hátsó részén van egy tó, melyhez kis kapukon át lehet bejutni.

A tó körüli fákon két harkály kopácsolt. Szerencsénk volt, mert láttuk is őket az ágak között, lefotózni sajnos nem sikerült, ettől függetlenül nagy élmény volt mindkettőnk számára, mert gyerekkorunk óta nem nagyon hallottuk őket.

Ami külön öröm volt számunkra, hogy lassan de ébredezik a természet. A tavat ugyan még jég borította, ám sok bokron már megjelentek az első rügyek. A tavon lévő kis szigetre egy fa híd vezet át.

 A tó a szigetről.

 Sok fán már láthatók voltak a különböző méretű gombák.

Már kifele vettük észre, hogy egy tölgyfán megmaradtak zölden a levelek. Kérdésünkre a gondnok azt mondta ez egy ilyen fajta. Majd csak akkor hullajtja el a leveleit, ha tavasszal újra kihajt. Még nem hallottunk ilyet, de ma is tanultunk vmit. Nyáron egészen biztosan visszajövünk még, mert nagyon szép helynek tűnik. Még most is tetszett, hát még ha felébred a természet!

És még egy kis "apróság". A utak mindenhol nagyon rossz állapotban vannak a környéken. Megdöbbentő, hisz ezek közvetlenül felvezetnek az M3-asra. És amit még észrevettünk az a szegénység egy igen jól látható jele - szinte mindenhol a falvak határában az emberek fát, rőzsét gyűjtenek. Van aki a hátán viszi, van aki kerékpárra köti, és van aki már profi módon felkészült erre a tevékenységre és egy trabant-utánfutó házi tuning járművel intézi mindezt :). Ezért is írtam egyébként a tegnapi kastélyos bejegyzésemnél, hogy össze kellene fogniuk a településeknek, mert Eger és a Tisza-tó közelségét kiaknázhatnák, és az talán az itt élők életkörülményein is javítana kicsit.

Almássy kastély, Tarnaméra

Ha Boconád irányából tovább autózunk az M3-as irányába akkor a következő településre érve egy sokkal jobb állapotban lévő kastélyt találunk. Ottjártunkkor semmi nem utalt arra, hogy ez a múzeum nyitva lenne. Nem találtunk itt senkit és még csak egy táblát se a nyitvatartási rendről. Úgy tűnik nem nagyon törik magukat a hely népszírűsítésére, és bevételekre se nagyon lenne igényük? Hmm. Mindenesetre be nem jutottunk, így csak kinti képek készültek. A fő utca irányából nyílik a bejárat (most épp zárva volt), mellette áll ez a kis őrbódé. Mi az épülettől balra álltunk meg, és hátul a sövénynél gond nélkül bejutottunk a kertbe (minek van akkor a főkapu?) . Az épület mögött itt is iskola van egyébként, mely egy átjáróval hozzá is van csatlakoztatva a kastélyhoz. Ennek köszönhetően bárki szabadon ki-be járhat a kertbe.

  

 

Szeleczky kastély, Boconád

Éjjel és még ma reggel is esett, a párom pedig egész délelőtt dolgozott, de délutánra már nagyon elegem volt a tespedésből, így sikerült rávennem egy kis kirándulásra. Sajnos látogatható kastélyokat nem találtam a környéken, de van egy arborétum Erdőtelken, ezért arra gondoltunk megnézzük. Aztán megálltunk ebédelni, és annyira elment az idő, hogy ezt a programot áttettük holnapra. Remélem szebb idő lesz mint ma. Ha viszont már elautóztunk egy darabon, akkor rávettem a páromat, hogy legalább nézzük meg a kastélyokat. Az első Boconádon volt, és iskolaként funkcionál. A látszattal ellentétben (lerobbant üres épület) tényleg működik az intézmény, mert a tornateremben még égtek is a lámpák. Kár, hogy nem teszik rendbe, mert nagyon szép lenne, és közel is vannak az M3-as autópályához + az arborétum is itt van a szomszédban, így ha több település is összehangolná a látványosságokat egészen biztosan fel tudnák kicsit lendíteni a turizmust a térségben.

A puszta télen

Ma dél körül elindultunk megnézni a környéket. Tiszafüred nem túl nagy, és nem is igazán fogott meg bennünket. Azért megnéztük a két templomot és a városháza épülete is egész szépen, de ennyi.

Ezt követően átautóztunk a Hortobágyra. És míg haladtunk a kietlen tájon eszembe jutott Petőfi költeménye: A puszta télen.
Hihetetlen, de ezt a versét akár ma is írhatta volna. A táj kihalt, a látogatóközpontnál egy lelket se láttunk. Útközben a halastavaknál volt ugyan pár madár, de ennyi volt az összes látnivaló.

Ez a juhász is csak búsan várta a tavaszt :).

Vissza is fordultunk a szálloda felé. Délután a párom lement a wellness részlegbe én pedig olvastam. Ez a nap is eltelt lassan, és igazából holnap nem tudom mit fogunk csinálni, mert eléggé kietlen ez a környék - télen. Nyáron biztosan nagyobb az élet. A párom rafinált terve bevált. Itt tényleg nem tudok mást csinálni, csak pihenni. Azért a napnak volt egy pozitívuma is, megláttam az egyik kertben az első hóvirágokat! Ha lassan is, de hamarosan itt a tavasz!