A leírásban ez szerepel megközelítésként:
Kishartyánban a kultúrház előtt térjünk le a 22-es útról Nógrádmegyer felé. Egy kilométer után a község szélén álló templomnál, a temető déli oldalán vezető bekötőúton a Kővölgyben folytassuk utunkat. A termelőszövetkezeti major portalanított útja elvezet a védett Kőlyuk-oldalhoz.
Ezt annyival egészíteném ki, hogy a temető pont a falu végén van, és közvetlenül mellette kell lekanyarodni a tanya felé vezető útra. Ez egy kicsit szimplább leírás J. A tanya mellett ugyan elvezet még az út, de az most eléggé rossz állapotban volt, így az autót a tanya előtt hagytuk, és bátortalanul megkerültük a lekerített részt, közben persze a kutyák ugattak. Átérve a tanya hátsó oldalára folytatódott az épület, és egy férfi épp szerelt egy autót, tőle kérdeztük meg, hogy jó helyen járunk-e? Mert kitáblázva semmi nincs, és a hegy oldalában se nagyon látszott semmi. Közben persze a szabadon lévő kutyák is felbukkantak, akik majd a frászt hozták rám. Én ugyanis nagyon félek a kutyáktól. Nem tudom miért, mert szerencsére nem bántottak még, de ettől függetlenül nem nagyon bírom őket, pláne az ismeretlen fekete kutyákat.
Megkérdeztük hát a bácsit, aki azt mondta menjünk tovább, és
majd meglátjuk a lépcsőt a hegy oldalában. Na ott le is van kaszálva a
hegyoldal, ott menjünk fel. Akasszuk ki a villanypásztort, de csak a fekete
műanyagot fogjuk meg! Aztán tegyük vissza, hogy a tehenek ne tudjanak kijönni.
Hát jó, elindultunk. Majd bal oldalt észrevettem egy kis foltos valamit a
fűben. Nem mertünk közelebb menni, mert a bácsi is nézett, a foltos „bőr” se mozdult,
így nem tudtuk meg, hogy él-e még a kisborjú, vagy csak egy ledobott bőrt
látunk.
Felmásztunk hát a meredek lépcsőkön, és meglepődtünk
mennyire kicsi is a hely. Nem tudom miért, de én azt gondoltam ez egy hosszabb
járat, de igazából csak 3-4 helységből áll. Ez kis csalódást okozott, de a
kilátás nagyon szép a völgyre. Elindultunk hát lefele – szerintem ez rosszabb
volt, mert csak háttal lehetett lejönni, annyira meredek volt, és a korlát
középső rúdja nagyon hiányzott. Simán ki lehet ott esni. Na de nem történt
semmi, simán visszaértünk a völgybe J.
A foltos valami még mindig a fűben lapult, a bácsi pedig továbbra is szemmel
tartott bennünket. Közben pislogott egyet, így megnyugodtunk, hogy él J. Visszaindultunk a
kocsihoz, de a bácsi felbátorodott és rögtön beszédbe elegyedett velünk.
Elmondta, hogy pár órája született a borjú, és még kifért a villanypásztor
alatt. De nagyon kell figyelni, mert rengeteg a kóbor kutya a környéken, volt
már borjú, ami fenn született a hegyoldalban és azt elkapták. Hát ez sajnos
szomorú mind a borjúra, mind a kutyákra nézve. Aztán még mesélt pár dolgot, de
mi elköszöntünk, mert csak nem akart felkelni, bármennyire is figyelte a
keresztlányunk. Persze alighogy visszaértünk a tanyához, már kiabált a bácsi,
hogy felállt, így rohanás vissza….A dübörgésre persze újra felbukkantak a
kutyák, akik az én nyomomban loholtak. A francba, miért hagytak engem a végére?
De a bácsi füttyentett nekik, így visszamentek a helyükre.
A kicsi közben
megtalálta a mamáját, és elkezdett enni. A csorda este felmegy a hegyoldalba,
ott éjszakázik, aztán a kör másik végén lejönnek reggel (a temetőnél). Szép
nagy kör. És mindezt maguktól teszik meg, nem tereli őket senki. Mivel őket nem
a tejükért, hanem a húsukért tartják, így fejési kényszer sincs, tényleg
szabadon tudnak mozogni. Na, ez tényleg ideális környezet – persze a
lehetőségekhez képest, hisz végül mégiscsak levágják őket L. Miután mindenki
boldog volt, mert teljesült a vágya, újra a kocsi felé vettük az irányt, hogy
még legyen időnk beugrani Tarra is J.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése